Petacchi újabb szakaszgyőzelme után a rózsaszín trikót is felvette

Vágólapra másolva!
2009.05.11. 19:17
A második után a harmadik, Grado és Valdobbiadene közötti 198 km-es szakaszt is Alessandro Petacchi nyerte meg a Giro d’Italián, és az olasz kerékpáros összetettben is átvette a vezetést, mivel az eddig élen álló Mark Cavendish 85 másodperccel mögötte ért célba.
A szakasz végén ismét Petacchi hátát nézte a mezőny
Fotó: Reuters
A szakasz végén ismét Petacchi hátát nézte a mezőny
A szakasz végén ismét Petacchi hátát nézte a mezőny
Fotó: Reuters
A szakasz végén ismét Petacchi hátát nézte a mezőny

Petacchi tökéletes időzítésének és persze csapattársai segítségének köszönhetően gyűjtötte be újabb szakaszgyőzelmét. Az etap nagy részében sík terepen tekertek a versenyzők, akik közül egy ötfős csoport meglógott, de 35 km-rel a vége előtt a mezőny beérte őket, így sprintbefutó döntött.

Az utolsó percekben többször is más állt az élre, végül a 35 éves Petacchi haladt át elsőként a célvonalon, a második az amerikai Tyler Farrar, a harmadik az olasz Francesco Gavazzi lett.

„Azt hiszem, megmutattam, hogy nagyszerű formában vagyok az idei Girón. A csapattársaim ismét remek munkát végeztek, a rózsaszín trikó nekik is köszönhető” – nyilatkozta az olasz körversenyt tavaly eltiltás miatt kihagyó olasz sprinter.

VANDE VELDE FELADTA A VERSENYT

Az amerikai Christian Vande Velde a hírek szerint két bordáját is eltörte bukása során, így feladta a versenyt.
A cél előtt nem sokkal történt egy bukás, ami kettészakította a mezőnyt, és a hátul ragadtak között volt az eddig élen álló Mark Cavendish is, aki így csak 85 másodperccel Petacchi mögött ért célba.

A versenyen először résztvevő Lance Armstrong összetettben az előkelő ötödik helyen áll, mindössze 31 másodperccel lemaradva Petacchitól.

Kedden a Padova és San Martino di Castrozza közötti 165 km-es szakasz vár a mezőnyre.

92. GIRO D’ITALIA

3. SZAKASZ
1. Alessandro Petacchi (olasz, LPR) 4:45:27 ó
2. Tyler Farrar (amerikai, Garmin-Slipstream) azonos idővel
3. Francesco Gavazzi (olasz, Lampre) a.i.

Az összetett állása
1. Petacchi 8:50:06 ó
2. Farrar 8 mp hátrány
3. Michael Rogers (ausztrál, Columbia) 18 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik