40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Dukla Praha, PSG, Partizan Beograd, Manchester United, Zseljeznicsar.

A felsorolt csapatok mind a Videoton áldozatául estek az UEFA-kupa 1984–1985-ös kiírásában és óriási meglepetésre a fehérvári együttes bejutott a döntőbe, amelyben az akkor hatszoros BEK-győztes Real Madrid várt rá.

A spanyolok az elődöntőből óriási nehéz­ségek után jutottak tovább, hiszen az első meccsen 2–0-ra kikaptak Milánóban, majd a visszavágón 3–0-ra verték meg az Intert. Talán akkor ők is fellélegeztek, hogy túl vannak a nehezén, mert a döntőben jöhetett a magyar „kiscsapat”, az „outsider” Vidi, amely azonban figyelemre méltó skalpokat gyűjtött menetelése során.

Tartalékos Vidi, fájdalmas vereség     

Lapunk filmet készít a Videoton meneteléséről és a Real elleni döntőről, és sikerült megszervezni, hogy a fehérváriak közül hárman, Disztl Péter, Csongrádi Ferenc és Szabó József Madridban, a királyiak edzőközpontjában találkozhattak a spanyolok akkori sztárjai közül kettővel, Emilio Butraguenóval és Ricardo Gallegóval. Utóbbi igyekezett felvázolni az akkori nemzetközi kupák erőviszonyait.

Negyven évvel ezelőtt farkasszemet néztek, ellenfelek voltak, most régi barátként üdvözölték egymást. Disztl Péter, Csongrádi Ferenc és Szabó József meghívást kapott a Real Madrid Sportvárosba, a spanyolok lélegzetelállítóan szép és modern edzőközpontjába, amelyben a királyiak két legendája, Emilio Butragueno és Ricardo Gallego várta őket. Disztl Péter a rá jellemző szívélyes üdvözlés részeként kedélyesen hátba veregette Butraguenót, majd elkezdődött a sztorizás. A Real nemzetközi igazgatója felidézte, hogy elvettek egy szabályos gólt tőle a döntő visszavágóján, Szabó József azonnal jelezte, ilyennel ő is dicsekedhet. Az egykori remek labdarúgók megegyeztek abban, hogy a finálé második meccse kiváló, sportszerű játékot hozott, nem volt igazi nyomás egyik félen sem, bátran focizhattak a csapatok. Csongrádi Ferenc a negyvenéves jubileumra készített pólót vitte ajándékba Butraguenóéknak, valamint egy fotót, amely 2000-ben készült: a döntő után 15 évvel a Sóstói Stadionban került sor egy emlékmeccsre, amelyre Butragueno is eljött, a Videotonban játszott és a kezdőrúgást a fehérvári csapatkapitánnyal és a kisfiával végezte el. A bensőséges hangulatú találkozó során mindkét csapat legendái meghatódtak az emlékek felidézésének hatására, és a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól.

„Gondoljanak csak bele, akkor a Bajnokcsapatok Európa-kupájában tényleg csak a bajnokok indulhattak, az UEFA-kupába kerültek a különböző ligák második, harmadik, esetleg negyedik helyezettjei. Mai viszonylatban bőven Bajnokok Ligája-erősségű mezőny gyűlt össze évről évre, nagy dicsőségnek bizonyult elhódítani a trófeát” – fejtegette lapunknak a 42-szeres spanyol válogatott korábbi középpályás.

A Real Madridon ráadásul nagy volt a nyomás, hiszen az 1966-os BEK-győzelem után nem tudott a nemzetközi porondon nyerni, az UEFA-kupát addig egyáltalán nem szerezték meg, és kapva kaptak az alkalmon, hogy a Vidi ellen végre véget vessenek a 19 évig tartó sikertelenségnek.

Az első meccset Székesfehérváron rendezték meg 1985. május 8-án. A Videoton nehéz­ségekkel küzdött, hiszen az alapcsapatból hiányzott sérülés miatt a csapatkapitány Csongrádi Ferenc, a villámgyors szélső, Májer Lajos és az eltiltott Szabó József.

 „Ráadásul az egyik sárgát ok nélkül kaptam korábban – idézte fel a történteket Szabó József, a sorozat gólkirálya. – Párizsban, a második fordulóban az egyik gólom után gólörömért kaptam lapot, pedig nem rohantam ki a pályáról, nem vettem le a mezemet, semmi rosszat nem csináltam. A Zseljeznicsar ellen jött a második sárga, az jogos volt, de az eltiltást nem kerülhettem el, lemaradtam a döntő első felvonásáról.”

Soha annyi néző nem szorongott a Sóstói Stadion lelátóin, mint akkor, az óvatos becslések szerint is 35 ezren figyelték a finálét, az emberek a reflektorok tartószerkezetein is lógtak. Addig a Vidi csak nyert hazai pályán a sorozat meccsein.

„Azt mondom, nulla-nullás meccs volt – emlékezett vissza Disztl Péter. – Az első félidőben találtak egy szerencsés gólt a spanyolok, aztán sokáig szinte nem történt semmi, álltuk a sarat. Nagyon sajnálom a hajrában kapott két gólt.”

Persze a realitáshoz közelebb állt a tényleges eredmény – nem a meccs képe vagy a mutatott játék, sokkal inkább a két klub lehetőségei, körülményei miatt.

„Az egyik barátom a minap is emlegette, ha nem hiányzunk mi hárman, hanem teljes csapattal játszunk az első meccsen, akkor megnyerhettük volna a kupát. Amikor ilyen felvetéseket hallok, mindig mondom, ha esetleg kettő-nullára mi nyerünk otthon, a Real képes lett volna hármat rúgni a visszavágón, ahogy az Inter ellen is. Így volt szép ez a történet” – mondta Szabó József.

Csoda, aztán fieszta Madridban

A visszavágóra május 22-én került sor, a spanyolok biztosra vették, hogy megnyerik az UEFA-kupát. A meccs előtt körbevitték a fehérvári futballistákat a klub múzeumában, megmutatták a BEK-serlegeket, aztán ráböktek egy üres vitrinre, amelyről elmondták, itt lesz a helye az UEFA-kupának.

Kibővített múzeumlátogatást szervezett a Real Madrid a fehérvári futballistáknak, akik a Santiago Bernabéu Stadionhoz érve elérzékenyültek, és elmondták, hogy bár még nem így nézett ki, de már akkor is hatalmasnak tűnt a létesítmény. A múzeumban fellelhető elképesztő mennyiségű trófea, érem, emléktárgy még azokat is „beszippantja”, akik nem a Real hívei. A legtöbb időt a tárlatlátogatás során természetesen az 1985-ös döntőt felidéző fal és monitor előtt töltötték Szabó Józsefék, majd megnézték magát a kupát is, amelyhez legutóbb a finálé visszavágója előtt voltak ennyire közel. S bár a stadion gyepére nem lehetett lemenni, a lelátóról mindenki meg tudta mutatni a neki fontos helyszíneket a pályán, a fehérvári legendák hosszú perceken keresztül csak ültek a lelátón, és átélték újra mindazt, ami negyven évvel ezelőtt történt.

„Nyilván jogosan voltak biztosak a madridiak a győzelmükben a fehérvári háromgólos sikerük után. Elképesztő látvány volt a stadion, amikor kifutottunk a játékoskijáróból és felnéztünk, nem láttuk a tetejét, hihetetlen élmény volt százezer ember előtt futballozni – elevenítette fel Csongrádi Ferenc, aki a Manchester United elleni angliai meccsen szenvedett térdsérülést, műteni kellett, de a Real Madrid elleni visszavágóra készen állt. – Nem voltam százszázalékos, de edzettem, Kovács Feri bácsi pedig feltette a kérdést, hogy szeretnék-e játszani. Hát hogyne szerettem volna, életem legfontosabb mérkőzése volt, nem akartam kihagyni.”     

A madridi visszavágó elején, a 10. perc­ben éppen Emilio Butragueno kapott vissza egy labdát a tizenhatos vonalánál, kilépett a védők között, Végh Tibor csak lerántani tudta, tizenegyest kapott a Real. Az egy évvel későbbi világbajnok Argentína ásza, Jorge Valdano volt a végrehajtó, de lövése Disztl Péterről szögletre pattant.

„Mitől féltem volna, egy kapus sohasem fél! – mondta Disztl a Santiago Bernabéu Stadion lelátóján üldögélve, miután megmutatta, melyik kapu előtt történt az eset. – Megvolt a saját technikám, hogyan védjem a tizenegyest, így olvastam Valdano szándékát is, még egy kicsit túl is vetődtem, a bal oldalamról pattant szögletre a labda.”

A kihagyott tizenegyes még több bátorsággal vértezte fel a fehérváriakat, a második félidő közepén Szabó József a kapuba fejelt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot, pedig a gólszerző szerint szabályos volt. Aztán a 86. percben egy kontra végén éppen a center kapta volna Wittmann Géza jobb oldali beadását, de Manolo Sanchísról Májer Lajos elé pattant a labda, az 1998-ban tragikus balesetben elhunyt szélső pedig irgalmatlanul a léc alá lőtt 17 méterről.

„Nagyon szerettem volna, de nem találtam be a döntőben – mondta Emilio Butragueno. – A hajrában aztán egyenlítettem, de ezt a gólt sem adta meg a bíró, pedig nem voltam lesen. Ettől függetlenül nagyon boldogok voltunk, megnyertük a kupát, és talán a Vidinél is örültek a győzelemnek, a fehérváriak teljesen egyenrangú partnerek voltak a döntőben.”     

A Videoton játékosainak kurázsiját, felszabadult, szervezett, szép játékát díjazták a kupagyőzelmet lelkesen ünneplő madridi nézők is, akik a fehérváriakat ugyanúgy éltették, mint a sajátjaikat.

A Vidi részese a Real történetének     

Magyarország spanyolországi nagykövete, Tóth Katalin szerdán látta vendégül Disztl Pétert, Csongrádi Ferencet és Szabó Józsefet. A nagykövet asszony apró érdekességgel várta a fehérvári delegációt: egy 1984-es FTC ifjúsági bérletet mutatott, amellyel annak idején ő járt mérkőzésre, erre riposztoztak a Vidi-legendák, hogy akkor fehérvári győzelmet is láthatott az Üllői úton. A kedélyes beszélgetés során szóba került, hogy a vasfüggöny mögött tomboló amatörizmus ellenére miként sikerült eljutni a nemzetközi kupa döntőjébe, hogyan élték meg a legendák a Madridban most eltöltött napokat, és Tóth Katalin azt is megkérdezte tőlük, mikor ér el magyar együttes újra olyan eredményt, mint a Videoton 1985-ben. Csongrádi Ferencék erre tudtak a legnehezebben válaszolni…

„Még most is libabőrös leszek, ha arra gondolok, milyen hangulat volt a meccs után a Santiago Bernabéu Stadionban – emlékezett vissza Csongrádi Ferenc. – Tiszteletkört kellett futnunk, aztán amikor adták át a második helyezettnek járó emléktárgyakat és fel kellett mennünk a tribünre, mindenki veregette a vállunkat, a közönség meg skandálta, hogy »Videoton! Videoton!«. Csodálatos emlék, és most, hogy visszatértünk ide, és szembesültünk ennek a gigantikus klubnak az elképesztően eredményes múltjával, még inkább tudjuk értékelni, mit értünk el negyven évvel ezelőtt. Akkor, huszonévesen nem is fogtuk fel, de hihetetlen érzés, hogy egy kicsit a Videoton is részese lett a Real Madrid történelmének.”

A Vidi a madridi 1–0-s győzelemmel feltette a koronát a teljesítményére, egy országot ejtett ámulatba, kivívta Európa tiszteletét és felhelyezte a futballtérképre Székesfehérvárt.

Azóta sem jutott ilyen magasságba magyar klub a nemzetközi porondon, és nem nagy kockázat kijelenteni, mostanában nem is fog. A hősök ma is közöttünk élnek – sajnos a vezetőedző, Kovács Ferenc, Májer Lajos és Horváth Gábor már elhunyt –, és gyakran össze lehet futni velük Székesfehérvár utcáin. Kérdezzék őket csak bátran, mindenkinek szívesen mesélnek a Videoton 1984–1985-ösUEFA-kupa-meneteléséről!

Spanyolország legnépszerűbb sportnapilapja, a Marca is meghívta a legendákat szerkesztőséglátogatásra, de főként interjúra. A főszerkesztő, Juancho Gallardo személyesen fogadta Disztl Pétert, Csongrádi Ferencet és Szabó Józsefet, majd az archívumból előhozta a régi cikkeket, a visszavágó tíz oldalon megjelenő tudósítását. Az akkori újságírók Disztl Pétert látták a mezőny legjobbjának, aki a lehető legmagasabb, 3-as osztályzatot kapta. A sportnapilap csütörtöki számában egy oldalon emlékezett meg az 1985-ös döntőről, főszerepben a három fehérvári legendával.

A Nemzeti Sport filmet készít a Videoton 1984–1985-ös UEFA-kupa-meneteléséről, a Real Madrid elleni döntőről, a visszavágón kivívott győzelemről. Az alkotás a remények szerint június közepétől lesz megtekinthető, a filmben megszólal szinte az összes játékos, stábtagok, szurkolók, újságírók, mindazok, akik átélték a tündérmesét. Érdemes lesz figyelni néhány hét múlva a Nemzeti Sport különböző platformjait!

UEFA-KUPA, DÖNTŐ     
1. mérkőzés, 1985. május 8.
Videoton SC–Real Madrid 0–3 (0–1)     
Székesfehérvár, 35 ezer néző. Vezette: Vautrot (francia)
Videoton: Disztl P. – Borsányi, Disztl L., Csuhay, Horváth G., Végh, Wittmann, Vadász, Burcsa, Palkovics, Novath (Gyenti, 62.). Vezetőedző: Kovács Ferenc
Real Madrid: Miguel Ángel – Chendo, Sanchís, San José, Camacho, Míchel, Stielike, Gallego, Butragueno (Juanito, 80.), Valdano, Santillana (Salguero, 86.). Vezetőedző: Luis Molowny
Gólszerzők: Míchel (31.), Santillana (77.), Valdano (89.)

UEFA-KUPA, DÖNTŐ     
2. mérkőzés, 1985. május 22.
Real Madrid–Videoton SC 0–1 (0–0)     
Madrid, 98 ezer néző. Vezette: Ponnet (belga)
Real Madrid: Miguel Ángel – Chendo, Sanchís, San José, Camacho, Míchel, Stielike, Gallego, Butragueno, Valdano (Juanito, 57.), Santillana. Vezetőedző: Luis Molowny
Videoton: Disztl P. – Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G., Burcsa, Csongrádi (Palkovics, 57.), Vadász, Májer, Szabó J., Novath (Wittmann, 51.). Vezetőedző: Kovács Ferenc
Gólszerző: Májer (86.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 24-i lapszámában jelent meg.)