Kajak-kenu vb: Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosoknál

Vágólapra másolva!
2021.09.18. 11:41
null
A 18 éves friss paralimpiai bajnok a KL1-es kategória 200 méteres döntőjében nagy küzdelemre kényszerült (MTI)
Kiss Péter Pál megvédte címét a parakajakosok versenyében a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati napján, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét – közölte az MTI.

 

A Budapesti Honvéd 18 éves friss paralimpiai bajnoka a KL1-es kategória 200 méteres döntőjében nagy küzdelemre kényszerült, de jobb hajrájával sikerült ezúttal is maga mögé utasítania riválisait, s ezzel megismételte 2019-es, szegedi sikerét.

„Nem számítottam rá, hogy ilyen nagy lesz a csata. Futam közben történt egy kis malőr, ugyanis kiesett a kontaktlencsém, így kicsit elvesztettem a fonalat. Nehézséget okozott, hogy tartsam a pályát és haladjak is, de szerencsére a végén így is összejött a győzelem" – nyilatkozott Kiss Péter Pál. Hozzátette: a paralimpiai diadal után nehéz volt összeszednie magát, de sikerült fenntartani a motivációját.

„Sok minden történt itt az elmúlt hetekben, sok sportoló csak álmodozik erről. Kell egy kis idő, amíg ezt feldolgozom" – fogalmazott.

A szám másik magyar indulója, Suba Róbert harmadik lett a fináléban, akárcsak Varga Katalin KL2-ben, aki ezzel ugyanúgy bronzérmesként zárt, mint két hete, a tokiói paralimpián.

A paraverseny további magyar döntősei közül Tóth Julianna (VL3), Suba Róbert (VL2) és Molnár Nikoletta (KL3) egyformán a hetedik helyen zárt, míg Pulai Erika (KL1) és Kiss Erik (KL3) nyolcadik lett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka: Sohasem gondoltam volna, hogy hirtelen lesz egy ilyen évem

Kajak-kenu
2025.11.27. 11:08

Érmekben és diplomáciában is sikeres évet zárt a magyar parasport

Egyéb egyéni
2025.11.26. 07:00

Illés Fanni inspiráló története megelevenedik a filmvásznon

Úszás
2025.11.19. 18:25

Ifj. Foltán László: Az ICF sportágellenes döntést hozott

Kajak-kenu
2025.11.08. 11:40

A magyar csapat 11. lett az asztanai parasakk-olimpián

Egyéb egyéni
2025.10.27. 19:06

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2025.10.04. 10:41

Parasport: A fiatalok és példaképeik együtt próbálták ki a sportágakat

Egyéb egyéni
2025.09.25. 16:35

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33
Ezek is érdekelhetik