Kajak-kenu: Tótka még pihen, de már várja az edzéseket

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 13:23
Még pihenéssel tölti az idejét Tótka Sándor, a kajak egyes 200 méter friss olimpiai bajnoka, de mint mondta, már várja, hogy novemberben újra elkezdje az edzéseket – közölte az MTI.

Az UTE sportolója az augusztusi országos bajnokság óta nem versenyezett, a szeptemberi, koppenhágai világbajnokságot kihagyta, és tokiói sikere óta minden felkérésnek, meghívásnak próbál eleget tenni.

„Sok a különféle rendezvény, de nem bánom, egyszer olimpiai bajnok az ember, most kell ezt megélni” – nyilatkozott az MTI-nek Tótka Sándor.

„Az edzőmmel, Hüvös Viktorral megbeszéltük, hogy annyit pihenek, amennyit szeretnék” – mondta. Ennek keretében október közepén eltöltött egy hetet az édesapjával Rodoszon, kitesurföztek, most pedig a feleségével nyaral, ugyancsak külföldön.

A versenyző elárulta, hogy az elmúlt hetekben nem kajakozott, és fizikailag nem is igazán erőltette meg magát, elsősorban az étkezésére figyel oda ebben az időszakban.

„Ügyelek arra, hogy ne szálljon el a testsúlyom, bár szerencsére jók ilyen téren az adottságaim. Azt azonban észrevettem, hogy most sokkal fegyelmezettebnek kell lennem, mint mondjuk öt évvel ezelőtt” – mondta a 27 éves kajakos.

Tótka novemberben kezdi a felkészülést, és hangsúlyozta: várja már, hogy újra belekezdjen a vezetett edzésekbe, hiányzik neki a professzionális munka.

„Hiányzik a tréning, a szigorú étrend, a mentális felkészülés. Úgy érzem, készen állok arra, hogy visszatérjek” – jelentette ki.

A K-1 200 méter Párizsban már nem lesz ott az olimpiai programban, Tótka ezzel kapcsolatban azt mondta, sajnálja, hogy nem tudja kamatoztatni a megszerezett tapasztalatokat, de nem kesereg, előre tekint.

„Mindenféleképpen olimpiai számokban gondolkodok, ötszáz méter párosban és ötszáz méter négyesben. Utóbbi számban az előző ötkarikás ciklusban sok tapasztalatot gyűjtöttem és alig várom, hogy a mentalitásomat átültessem a többiek fejébe is. Az idei év a négyes szempontjából nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, reméljük, jövőre már érmekért tudunk majd küzdeni a világversenyeken” – fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy a harmadik férfi kajakos olimpiai szám, az 1000 méter egyes is megfordult a fejében, edzője viszont azt mondta, hogy sprinterként neki körülbelül három évre lenne szüksége ahhoz, hogy megközelítse például Kopasz Bálint szintjét. De akkor csak ezzel a számmal kellene foglalkoznia.

„A gyorsaságom megvan, de ezt inkább a csapathajóban akarom kamatoztatni. Extra jól tudok alkalmazkodni a többiekhez, ez a képesség kevés emberben van meg, tehát én inkább jó csapatembernek gondolom magam” – mondta.

Tótka Sándor kijelentette: nemcsak a párizsi olimpiáig tervez előre, szeretne ott lenni a 2028-as Los Angeles-i játékokon is, akkor 34 éves lesz.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik