Kajak-kenu ob: kevesen tudtak felhőtlenül örülni a sikernek

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 19:40
null
Kopasz Bálint nem talált legyőzőre az ob-n (Fotó: Tumbász Hédi)
A világbajnokság olimpiai számairól lemaradó versenyzők közül kevesen tudtak felhőtlenül örülni győzelmüknek a szolnoki viadalon.

 

Miként az időjárás is borongós-esősre váltott a kajak-kenusok szolnoki országos bajnokságának pénteki döntői közben, úgy több győztes öröme sem volt felhőtlen a Holt-Tisza partján. A versenyzők egyfelől igencsak foghíjas mezőnyben szerezhettek (arany)érmeket, miután az egy hónappal az olimpiai kvalifikációs szegedi világbajnokság előtt zajló viadalon a vb-csapat tagjainak nem volt kötelező elindulniuk – és sok versenyző választotta a távol maradást –, másfelől több sportolón is érződött, nem úgy sikerült az évük, ahogyan tervezték, és érthetően nem dobja fel őket a lehetőség, hogy a világbajnokság olimpiai számaiban induló egységek edzőpartnerei lehetnek.

„Ez kemény volt, olyan, mint ha Usain Boltnak négyszázat kellene futnia – jegyezte meg mosolyogva Kuli István, miután a vébén ötkarikás számban, K–4 500 méteren versenyző egysége – végre valódi versenyben – több mint három másodperccel kikapott az ezres menőkből álló, és ugyancsak világbajnoki résztvevő Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek alkotta kvartettől egy kilométeren.

VÉLEMÉNYEK
BODONYI András, a C–1 1000 méter győztese: „Négy szegedi év után versenyzem újra diósgyőri színekben, motivált, hogy a klubnak bajnoki címet nyerjek. Sajnos olimpiai kvótáért nem versenyezhetek, azt hiszem, én jöttem ki legrosszabbul a központosított felkészülésből, bebizonyosodott, hogy nálam nem működik. De ezt a békát már le kell nyelnem. A szövetségi kapitány kérésére segítem Kiss Tamás vb-felkészülését, hogy sikerüljön a kvalifikáció, jövőre pedig új utakat keresek a felkészüléshez.”
MIKE Róbert, a C–2 és C–4 1000 m győztese: „A férfi kenuban az évet a központosítás mellett a párcserék határozták meg. Különféle próbálkozások után újra Korisánszky Dáviddal együtt készülünk – ez az összetérdelés a világbajnokságig szól, a párosunk a vb-induló kettős edzőpartnere. Mindenesetre jó lett volna egy olyan mezőnyben megméretni magunkat az országos bajnoki címért, amelyben minden egység rajthoz áll.”

„Nekünk viszont ötszázig kifejezetten komfortos verseny volt, és az utolsó kétszázon is rá tudtunk tenni, amivel elhúztunk riválisunktól – elemezte ugyanazt a futamot a győztes egység tagja, Tóth Dávid. Egyre jobban összeérik a két rutinos és két fiatal kajakosból álló négyesünk, ha ugyanúgy tudunk dolgozni a felkészülés további részében, mint eddig, éremért fogunk harcolni a hazai világbajnokságon.”

A két férfi kajak négyes egyébiránt tovább csatázik az ob hátralévő napjaiban, ötszáz és kétszáz méteren is összecsap.

A kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina is azon versenyzők táborát erősítette, akik egy csalódást keltő évad tanulságait elemezve igyekeznek már a következő évre fókuszálni.

„A két válogatón elért két B-döntős szereplés nagy csalódás, főként úgy, hogy mindkét versenyen hatalmas energiákat kellett megmozgatnom, hogy haladjon a hajó, mégsem akart előre menni – jegyezte meg önkritikusan Fazekas-Zur Krisztina. – A legfontosabb feladat, hogy visszaszerezzem a technikámat, megtaláljam, és utolérjem magam. Nem volt könnyű, de folytattam a munkát, most úgy fogom fel, hogy megkezdtem a jövő évi felkészülést, amelyhez az alapokat leraktuk. Ebben a periódusban jól jön minden sikerélmény, örülök az ezerméteren szerzett bajnoki címnek – olykor már vannak jó érzéseim is a hajóban.”

A férfi kajakosoknál ugyanakkor jogosan mosolyoghatott a K–1 1000 méter klasszisa, Kopasz Bálint – a szám újdonsült Európai Játékok-győztesének, egyben Európa-bajnokának ezúttal sem volt ellenfele.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZOLNOK
1000 m. Férfiak. K–1. Országos bajnok: Kopasz Bálint (Graboplast Győr, edző: Demeter Irén) 3:20.097,
2. Noé B. (BHSE) 3:23.172, 3. Dombvári (BHSE). K–2. Ob: Erdőssy Csaba, Bogár Gábor (Graboplast Győr, Szolnoki KKK, e: Tokár Krisztián, Hadvina Gergely) 3:08.297, 2. Noé Zs., Solti (Merkapt-Mekler ITSE, Vasas SC) 3:09.322, 3. Varga, Györgyjakab (MTK, UTE) 3:14.217. K–4. Ob: Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek (Graboplast Győr, UTE, UTE, Kajak-kenu Club Szarvas, e: Tokár Krisztián, Gannoruwa Levente, Nyerges Attila) 2:57.949, 2. Nádas, Birkás, Kuli, Tótka (NKM Szeged, NKM Szeged, NKM Szeged, UTE) 3:01.639, 3. Varga, Luczó, Balogh, Györgyjakab (MTK, MTK, MTK, UTE) 3:03.449. C–1. Ob: Bodonyi András (DVTK SE, e: Vécsi Viktor, Boldizsár Gáspár, Slisz Béla) 3:45.911, 2. Dóri (UTE) 3:47.176, 3. Bakó (KSI SE)3:47.676. C–2. Ob: Korisánszky Dávid, Mike Róbert (BHSE, KSI SE, e: Vécsi Viktor, Oláh Tamás) 3:31.200, 2. Bakó, Sáfrán (KSI SE) 3:33.165, 3. Hajdu, Fekete (Dunaferr SE, UTE) 3:33.300. C–4. Ob: Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (BHSE, KSI SE, KSI SE, KSI SE, e: Vécsi Viktor, Oláh Tamás, Varga Zsolt) 3:24.188, 2. Fekete, Lelovics, Dóri, Szőke (UTE) 3:26.918, 3. Balla, Krasznai, Sáling, Bucsi (Graboplast Győr) 3:36.338.

Nők. K–1. Ob: Fazekas-Zur Krisztina (Graboplast Győr, e: Rami Zur) 3:53.050, 2. Horváth A. (NKM Szeged) 3:54.425, 3. Szabó Á. (KSI SE) 3:55.925. K–2. Ob: Rugási Csilla, Budai Gvendolin (KSI SE, e: Mórocz István, Gintl Andrea) 3:42.743, 2. Horváth A., Verbőczi (NKM Szeged) 3:46.303, 3. Pető, Fülöp (City-Gas Tiszafüred SE) 3:46.438. K–4. Ob: Szendy Lilla, Budai Gvendolin, Szabó Ágnes, Rugási Csilla (KSI SE, e: Mórocz István, Gintl Andrea, Ballai László) 3:25.587, 2. Fülöp, Fülöp, Szabó, Pető (City-Gas Tiszafüred SE) 3:28.252, 3. Kovács P. Marek, Kovács N., Hujber (Graboplast Győr) 3:29.347

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik