Kajak-kenu: idei legjobbjait és két új mesteredzőjét ünnepelte a szövetség

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 14:14
null
Kopasz Bálint lett 2022 legjobb férfi kajakosa az MKKSZ-nél (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 18 kategóriában díjazta az idei év legjobb sportolóit és trénereit, s a csütörtöki ünnepségen köszöntötte a sportág két új mesteredzőjét is – írja az MTI.


A felnőtt, utánpótlás, maratoni és para szakágak idei győzteseit Weisz Róbert, az MKKSZ regionális működésért felelős alelnöke üdvözölte. A szakember elmondta: a magyar kajak-kenu ebben az évben is bizonyította, hogy a világ élvonalához tartozik.

„Ez azért is volt nagy teljesítmény, mert a felnőtt gyorsasági versenyeken a hat tokiói olimpiai bajnokunk közül csak egy, Kopasz Bálint indult el. Megfiatalított csapattal értük el az eredményeket, amelyekhez a maratoni szakág és az utánpótlás versenyzők is hozzátették a sikereket” – fogalmazott.

A gyorsasági kajakosoknál Kopasz és Rendessy Eszter, a kenusoknál pedig a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, illetve a Bragato Giada, Nagy Bianka duó lett 2022 legjobbja, míg a legjobb edzőnek Kopasz Bálint felkészítőjét, egyben édesanyját, Kopaszné Demeter Irént választották. A maratoni szakágban a kajakos Boros Adrián és Kiszli Vanda, valamint a kenus Kövér Márton és Kisbán Zsófia kapta az elismerést, az év edzője pedig Gannoruwa Levente lett. A parasportolóknál Kiss Péter Pált, Varga Katalint, illetve Pruzsina Istvánt díjazták.

A sportágban a közelmúltban két új szakember – Csipes Ferenc és Hadvina Gergely – kapott mesteredzői kitüntetést, a nevük ezúttal került fel a szövetség székházában álló márványtáblára.

A versenyzőként olimpiai bajnok Csipes irányításával tavaly sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok a női kajaknégyes, az ő tanítványa lánya, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Tamara.

„Ő az az ember, akit nem nagyon kell méltatni” – kezdte köszöntőjét Hüttner Csaba, a válogatott szövetségi kapitánya. „Nem csak a mi sportágunkban, de az összes sportágban kuriózum, hogy ugyanabban a számban valaki sorozatban háromszor is olimpiai győzelemre vezessen egy egységet. Reméljük, Párizsban jön a negyedik!” – fogalmazott a szakvezető, aki hangsúlyozta: Csipes Ferenc a Honvédban nagyon sok gyereknek adott lapátot a kezébe.

Hadvina Gergely 2013 óta a Szolnoki Kajak-Kenu Klub edzője, a legsikeresebb tanítványa felesége, Hadvina (Bodonyi) Dóra, aki tavaly tagja volt a győztes kajaknégyesnek Tokióban és egy bronzérmet is szerzett az olimpián.

Farkas Gabriella, az MKKSZ elnökségi tagja, a szolnoki egyesület elnöke felidézte a kezdeteket, és elárulta, hogy a fiatal szakember tulajdonképpen egy véletlen folytán kezdett el náluk dolgozni.

„Az azonban egyáltalán nem véletlen, hogy ma itt vagy. Ez egy megálló, amelyből a sikerek mentén még sok lesz” – mondta a klubvezető, kiemelve Hadvina Gergely töretlen lelkesedését, tanulni vágyását, alázatos munkáját.

A két új taggal immár 52 név szerepel az MKKSZ mesteredzőket megörökítő márványtábláján.

A 2022-es év legjobbjai:
felnőtt:
férfi kajak:
Kopasz Bálint
női kajak: Rendessy Eszter
férfi kenu: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám
női kenu: Bragato Giada, Nagy Bianka
edző: Kopaszné Demeter Irén
utánpótlás:
férfi kajak:
Hidvégi Hunor
női kajak: Rugonfalvi Janka, Szegedi Angelina
férfi kenu: Juhász István, Molnár Csanád
női kenu: Kiss Ágnes Anna
edző: Czina László
maraton:
férfi kajak:
Boros Adrián
női kajak: Kiszli Vanda
férfi kenu: Kövér Márton
női kenu: Kisbán Zsófia
edző: Gannoruwa Levente
para:
férfi:
Kiss Péter Pál
női: Varga Katalin
edző: Pruzsina István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik