Kajak-kenu: elindult a nevezés a Balaton-átevezésre

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 10:31
Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, amelyre július 10-én kerül sor, ezúttal már zamárdi központtal.

A tavalyi rendezvénnyel a szervezők elbúcsúztak a fonyódi helyszíntől, s ahogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hírlevelében emlékeztet: egy éve már a rajt előtt egy héttel le kellett zárni a nevezést, annyi jelentkezés érkezett.

„A 2020-as év bebizonyította, hogy a Balaton-átevezés kinőtte Fonyódot, pedig a helyi kutyás strand fekvése a szemközti Badacsonnyal kiváló helyszíne és díszlete volt az eseménynek, és az önkormányzat is támogatta a megrendezését – mondta Berényi Péter, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója. – Szerencsére még tavaly sikerült megegyeznünk Zamárdi Város Önkormányzatával, hogy ettől az évtől hozzájuk, a hatalmas helyi szabadstandra költözhet a rendezvény, abban bízunk, hogy mostantól minden évben stabilan 5-6 ezer főt tudunk majd megmozgatni a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonalon.”

Az idei átevezés az előzetes tervek szerint július 10-én, szombaton lesz, az esemény szlogenje pedig az, hogy „Evezd le keresztbe!”. A névadó szponzor a Red Bull.

A nevezés elindult, a balatonatevezes.hu oldalon lehet jelentkezni. Akik június 10-ig neveznek, azok a rendezvény napján megkapják a Red Bull Balaton-átevezés idei hivatalos pólóját.

Legfrissebb hírek

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Újra egy hajóban evezne korábbi csapattársaival Storcz Botond

Kajak-kenu
2025.06.27. 21:52

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik