Kajak-kenu vb: Maradt bennem hiányérzet – Hüttner Csaba

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.08.09. 11:05
null
Hüttner Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar csapatot vezető Hüttner Csabának sok oka volt bosszankodni a kanadai világbajnokság alatt, akár a mieink szereplése, akár a szervezők és a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség döntései miatt.

A világbajnokság előtt azt mondta, tíz éremmel már nagyon elégedett lenne. Tizenegyet szereztek a magyar válogatott egységei. Elégedett?
Maradt bennem hiányérzet, vannak olyan versenyszámok, amelyekben egyértelműen javítanunk kell ahhoz, hogy jövőre kvótát szerezzünk a párizsi olimpiára – értékelt a halifaxi vébét követően a magyarok szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba. – Előzetesen is elmondtam, hogy ennek az évnek a célja a nemzetközi mezőny és a saját erőnk felmérése. Természetesen örülhettünk kiemelkedő teljesítményeknek is, például Kopasz Bálint két olimpiai számban indult el, egyesben ezer méteren és kettesben ötszázon, s mindkettőben világbajnok lett. Ez önmagában kuriózum. Azt gondolom, ez mindent felülír. De nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a férfi négyesen még dolgoznunk kell, Adolf Balázs pedig kenu egyesben teljesített alul. Még elemezzük, mi történhetett vele pontosan, az időeltolódáshoz nem sikerült alkalmazkodnia, vagy a páratartalommal akadt baja, esetleg csak a nagyon erős szembeszél fogott ki rajta, de nem volt önmaga ezen a világbajnokságon. A Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenu kettős, bár kvótát érő helyen jött be, a felkészülésüket nagyban hátráltatta betegség és sérülés, de nagyon sűrű a mezőny, ezért nagyot kell előrelépniük. A női mezőnyben egy olimpiai bajnokunk sem vett részt idén a küzdelemben, a fiatal versenyzőknek nagy kihívás és tapasztalatszerzési lehetőség volt a vébé, de a várakozásaimnál kicsit gyengébben teljesített a csapat. Ha azt hozták volna, amit az edzőtáborban, vagy Rendessy Eszter K–1-ben és a kajak négyesünk ötszázon a másik oldalon, például a kettes helyett a hetes pályán mehetett volna a döntőben, biztos vagyok benne, hogy az éremért versenyeztek volna. Ugyanakkor ez nem vesz el az érdemükből, nagyon fiatal versenyzők, az útjuk elején járnak, bele kell tanulniuk a felnőttmezőnybe.

Kit emelne ki azok közül, akik nem nyertek aranyérmet?
Rendessy Esztert, aki tizenkilenc évesen két egyéni döntőt ment, ezer méteren ezüstérmet szerzett, ötszázon pedig nagyon erős mezőnyben a dobogóért harcolt, még ha végül csak hetedikként is ért be. Akik nem szereztek érmet, azokat nem magasztalnám, leginkább azért, mert ők maguk sem elégedettek azzal, hogy nem értek oda az első háromba. Kőhalmi Emese aranyérmes lett, őt is kiemelném, mert húszévesen megvédte a címét, annak ellenére, hogy futószakaszok is kerültek az ötezres futamba.

Kopasz Bálint K–1 1000 és K–2 500 méteren (Nádas Bencével) szerzett aranyérme vigasztalja a kapitányt (Fotó: MKKSZ)
Kopasz Bálint K–1 1000 és K–2 500 méteren (Nádas Bencével) szerzett aranyérme vigasztalja a kapitányt (Fotó: MKKSZ)

Mi a véleménye arról, hogy az utolsó pillanatban derült ki, futnia is kell a versenyzőknek ezen a távon?
Felháborító. Jeleztem is a nemzetközi szövetségnek a verseny előtt, hogy szerintem ez feje tetejére állítja az egész versenyprogramot, egyik csapat sem volt rá felkészülve, átláthatatlan volt a futószakasz, és olyan versenyzők buktak bele, akik nemcsak ennek a távnak, hanem az egész világbajnokságnak meghatározó alakjai. Például a portugál Fernando Pimenta vagy éppen a címvédőként Kanadába érkező Noé Bálint: mindkét esetben eltört a hajó kormánya. Bálint legalább végig tudott menni, de Pimenta korán kiszállt a versenyből. Mindenki síkvízi, nem pedig maratoni hajóval állt rajthoz, ezek közül számosban óriási károk keletkeztek a futószakaszok alatt, sok törés volt. Vicc, hogy a nemzetközi szövetség nem közli egy évre előre, hogy erre kell számítani. Ráadásul a szabályok értelmezését is lehetetlenné tették, például a finn színekben induló magyar lány, Mihalik Sára a harmadik helyen ment, de az első két adódó lehetőségnél letudta a kötelező futószakaszokat, így igazából előrébb tartott, mint ellenfelei, mégis a vízen fizikailag az utolsó helyen haladt, ezért kizárták (Mihalikék óvtak, s végül megkapta bronz­érmét – a szerk.). Szerintem ez szánalmas. Nem a futószakasz létezése zavar, hanem az, hogy mindezt így, pont egy világbajnokságon tesztelik.

Szintén az ötezer méteres futamokon, női kenu egyesben Balla Virág a vízbe esett.
Pontosabban kubai ellenfele, Yarisleidis Duboys, aki a fordulóban belement a tehetetlen Virág hajójának oldalába, kiborította. Az ötezer méteren előfordul, hogy ütköznek, nem hiszem, hogy bármi szándékosság lett volna benne a kubai versenyzőtől, szerintem csak megcsúszott a hajója a kanyarban – sokaknak meggyűlt a bajuk azzal a fordulóval az erős szélben –, és csak versenybaleset volt.

Egy másik borulás is hatással lehetett volna a magyarokra, a női kenu kettesek kétszáz méteres versenyében ugyanis a kínai duó a vízben kötött ki, mielőtt beért volna a célba. Ennek ellenére megkapták az ezüstérmüket. Nem gondoltak rá, hogy óvjanak?
Én nem, de a németek, akik mögöttünk negyedikként értek be, megóvták, nekik érem múlt rajta. De nem mentek vele semmire. Érthetetlen, miért hoz egy szabályt a szövetség, ha azt utána a videós bizonyíték ellenére sem érvényesíti.

A tíz olimpiai számból mindössze háromban született magyar érem, és négyben A-döntőbe sem jutottunk. Hogyan lehet ezen javítani?
Ahogy a szezon elején is elmondtam, idén kísérletezünk, hogyan lehetünk sikeresebbek jövőre, Duisburgban, ahol már olimpiai kvótákat osztanak. A müncheni Eb-re lehet, hogy változtatunk. Ez lehet személyi változás is, de megeshet, hogy a már meglévő egységekbe nyúlunk bele, hátha hatékonyabban működnek egy átrendezés után. Erről a döntést a következő egy hétben hozom meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik