„A jó időt idén is próbáljuk intézni” – 39 nap múlva kezdődik a Balaton-átevezés

Kilencedik alkalommal rendezik meg Zamárdiban az ország egyik legnagyobb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést. A program mottója továbbra is: Evezd le keresztbe!
Eddig kétezren vállalkoztak a feladatra, hogy a Zamárdi Szabadstrandról indulva, a Tihanyi Bencés Apátság mellett elhaladva, nem sokkal utána megfordulva, Zamárdiba visszaérve teljesítik a 8 kilométeres távot.
„Ahogyan azt mondani szoktuk, emberi erővel és kézzel hajtott eszközzel lehet részt venni az eseményen” – szögezte le Vida Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és marketing igazgatója, a Balaton-átevezés főszervezője, utalva arra, hogy a kajak, a kenu, a SUP, az evezős és sárkányhajó mellett a bátrabbak akár masszívabb gumicsónakkal is nekiveselkedhetnek a távnak.
„Idén is összekapcsoljuk a mozgás szeretetét a szórakozással, stratégiai célunk, hogy minél több lehetőséget adjunk a »hobbilapátolóknak« – tette hozzá Vida Gergely. – A nevezés már javában zajlik, erre egészen június huszonnegyedikéig van lehetőség, de fontos tudni, hogy május legvégéig kedvezményesebb áron lehet regisztrálni, ráadásul az esemény hivatalos pólóját is megkapják azok, akik eddig az időpontig jelentkeznek.”
Az unatkozás veszélye a kísérőket, kilátogatókat sem fenyegeti, a szervezők számos programmal készülnek a Zamárdi Szabadstrandon, amely 2021 óta ad otthont az eseménynek.
„Tavaly én is teljesítettem a távot, őszintén ajánlom mindenkinek – kezdte Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. – Zamárdinak hosszú évek tapasztalata van abban, hogy nagy eseményeket lát vendégül, a jó időt idén is próbáljuk intézni, víz is van még a Balatonban, úgyhogy szeretettel várunk mindenkit” – tette hozzá viccesen a polgármester.
Az esemény főtámogatója a Mol-csoport, Fetter Balázs, a cég szponzorációs vezetője kifejezete örömét, hogy immár több évtizedre nyúlik vissza a vállalat és az MKKSZ együttműködése, s büszke arra, hogy nemcsak az élsportban, hanem a szabadidősportban is találkozhatnak a nevükkel.

Kajak-kenu vk: Kurucz és Fodor aranyra cserélte az ezüstöt

Maratoni kajak-kenu ob: két címvédés a párosoknál






