Kajak-kenu: Gazsót műteni kell, a szegedi és a poznani vk-versenyen sem indulhat

2025.05.06. 10:51
null
Gazsó Alida nem indulhat Szegeden és Poznanban (Fotó: Getty Images)
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes kajakos Gazsó Alida Dóra műtét előtt áll, így a jövő heti, szegedi és az egy héttel később sorra kerülő poznani világkupaversenyen sem indulhat.

Tóth Dávid, a kajakosok szövetségi kapitánya az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden azt mondta, a versenyző a dél-afrikai edzőtáborban remek teljesítményt nyújtott, de aztán begyulladt a lábfeje – a lábtámaszon lévő gurtni, amellyel ellenfeszít, kidörzsölte –, emiatt a múlt heti válogatón sem tudott vízre szállni. „Úgy néz ki, hogy meg kell műteni, így a világkupákon biztosan nem lesz bevethető” – mondta a szakember.

A múlt heti, szegedi viadallal kapcsolatban elhangzott, hogy az ötkarikás arany- és bronzérmes Kopasz Bálint, valamint a kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám csatája emlékezetes volt K-1 1000 méteren. Tóth szerint kimagaslottak a mezőnyből, a teljesítményük pedig azt mutatja, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedők lesznek. A kapitány azt is elmondta, hogy a K–1 500-on és 1000-en is győztes Csikós Zsóka mindenkinek meglepetést okozott, különösen azt követően, hogy az előző héten még maratoni versenyen szerepelt.

„Kíváncsi leszek, hogy a szegedi világkupán mire lesz elég ez a teljesítmény” – tette hozzá. Tóth Dávid azt is elárulta, hogy ezen a héten, Szolnokon csapathajós teszteket tartanak a K–1 és K–2 500, valamint a K–1 200 méteren megfelelő helyen végzett versenyzők részvételével.

Ifj. Foltán László, a kenusok szövetségi kapitánya azt mondta, teljesen elégedett volt a múlt heti válogatón látottakkal. Miután négy évig ifjúsági kapitány volt, kíváncsi volt arra, hogy a fiatal versenyzők be tudnak-e épülni a felnőttek közé.

„Be tudtak. A legnagyobb meglepetés a huszonnégy éves Kollár Kristóf és a húszéves Juhász István győzelme volt ötszáz méter párosban” – idézte fel, hangsúlyozva, hogy fontos a fiatalok beágyazása a felnőtt mezőnybe, ennek érdekében például a korosztályos világbajnokságra utazók egy edzőtáborban készülnek majd a felnőttekkel.

Ifj. Foltán László arról is beszélt, hogy a négyeseket a héten a Kolonics György Víziközpontban alakítják majd ki és úgy tervezi, hogy az Európa-bajnokság után lezárja a vb-re utazó csapatot. Mint mondta, ez az év egy teszt az új olimpiai kvalifikációs rendszerre – amely várhatóan 2026-tól élesedik majd és világranglistára, ranglista-pontok gyűjtésére alapul majd –, ezért rendeztek csak egy válogatót és ezért utaznak több nemzetközi versenyre, mint a korábbi években. A szegedi válogatón kajakban nyolc, kenuban pedig hat számban bonyolítottak le futamokat. Tóth Dávid és ifj. Foltán László az itt elért eredmények, valamint a korábbi csapathajós próbák függvényében neveznek majd csapatot a két májusi világkupára – a jövő hétvégi szegedire és a május 22-25-én sorra kerülő poznanira –, és e három eseményt követően jelölik ki a júniusi, racicei Európa-bajnokságon, illetve az augusztusi, milánói világbajnokságon induló egységeket. A világkupákra minden számban két egység nevezhető.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
2026.07.25. 13:33

Kajak-kenu: magyar éremeső várható a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 13:14