Visszavonul Kuli István vb-ezüstérmes kajakozó

2025.04.11. 16:33
Kuli István (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Visszavonul az élsporttól Kuli István világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki harmadik, olimpiai hetedik helyezett kajakozó.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint az MVM Szeged VE kiválósága 17 évnyi kajakozás után teszi le a lapátot és szoftverfejlesztőként fog dolgozni a jövőben.

„Egy olimpiai ciklus végén, egy olimpiai indulással sikerült lezárnom a karrieremet, azt gondolom, teljesen elégedett lehetek – fogalmazott a 26 éves Kuli István. – Talán kicsit kiégtem, az elmúlt időszakban már nem volt meg bennem az a lelkesedés, akarat, amivel ezt a sportágat szerintem ilyen szinten csinálni lehet. Tizenhét éven át kajakoztam, nehéz lenne bármilyen eredményt, versenyt kiemelni, de talán az első felnőtt Eb 2018-ban, valamint természetesen az olimpia volt a legemlékezetesebb.”

Kuli István 2018-ban világ- és Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, egy évvel később tagja volt a szegedi világbajnokságon ötödik, egyben olimpiai kvótaszerző hajónak is. A duisburgi olimpiai kvalifikációs vb-n ezüstérmes lett, emellett újra olimpiai kvótát szerzett a négyessel, amellyel a párizsi előolimpián aranyérmes lett, az ötkarikás játékokon pedig a hetedik helyen ért célba Csizmadia Kolossal, Nádas Bencével és Tótka Sándorral.

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
15 órája

Három érmet szereztek a mieink a világ egyik legnagyobb hosszú távú kajak-kenu versenyén

Kajak-kenu
2026.08.09. 11:36

Birkás Balázs nyerte meg a férfiak küzdelmét a kajak-kenu szlalom ob-n

Kajak-kenu
2026.07.31. 17:33

Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra nyerte meg a kajak-kenu vb szegedi pótválogatóját

Kajak-kenu
2026.07.28. 16:50

Kálnoki-Kiss Attila: Fizessen bérleti díjat a sukorói akadémia

Kajak-kenu
2026.07.27. 17:49

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 21:07

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
2026.07.25. 13:33

Kajak-kenu: magyar éremeső várható a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.22. 13:14