Kajak-kenu: Szekszárdi Ferenc szerint áttörést ért el a Japánban

Vágólapra másolva!
2023.10.11. 08:51
null
A Szekszárdi Ferenc által vezetett japán kenusok 1990 után szereztek ismét érmet az Ázsia Játékokon (Fotó: AFP)
Szekszárdi Ferenc korábbi olimpikon szerint áttörést értek el a japán kenusokkal, akik 33 év után állhattak fel ismét a dobogóra az Ázsia Játékokon.

 

A japán kenusok 1990 óta nem tudtak érmet szerezni az Ázsia Játékokon, de a Szekszárdi Ferenc vezette szakág ezüstéremmel térhetett haza a Hangcsouban rendezett multisporteseményről.

„Sikerült egy olyan áttörést hozni az elmúlt év gyakorlatával és munkásságával, ami sajnos a világbajnokságon nem jött ki. Ennek többnyire a tapasztalathiány volt az oka. Edzésről edzésre, versenyről versenyre tanul egy sportoló, és most sikerült hozni egy olyan, a szintünknek megfelelő tökéletes pályát, amit begyakoroltunk és amiért dolgoztunk” – mondta a Kossuth rádiónak a japán férfi kenusok szakágvezetője, miután tanítványai mindössze két tizedmásodperccel maradtak le C–2 500 méteren az aranyéremről.

A szegedi sportoló elmondása szerint amikor befejezte magyarországi pályafutását, nem találta a helyét, és türelmetlenségből hagyta el az országot. Ausztráliáig meg sem állt, majd 2016-ban kijutott a riói olimpiára, ahol C–2 1000 méteren tizedik lett. Ezt követően saját „márkáját építgette”, amikor a nemzetközi szövetségen keresztül megkeresték egy kínai álláslehetőséggel, ennek keretein belül pedig 10-15 sportág erőnléti edzésével kezdett foglalkozni és egyáltalán nem gondolt arra, hogy kenuedző legyen.

Szekszárdi időközben családot alapított, és Kínába szeretett volna visszatérni feleségével, a világ- és Európa-bajnok öttusázó Földházi Zsófiával, valamint a tavaly született közös gyermekükkel, de az utolsó pillanatban a japán szövetség munkát ajánlott neki.

„Zsófiával meghánytuk vetettük a dolgot és a rendelkezésre álló információkat, ennek szellemében pedig úgy döntöttünk, hogy próbáljuk meg Japánt” – idézte fel a 44 éves szakember, majd hozzátette, most már szakmailag is látszik az a fejlődés, amiért Japánba költözött.

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
1 órája

Északi henger – Dánia, Norvégia és Svédország is könnyed győzelemmel kezdett a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.11.27. 22:30

Csikós Zsóka: Sohasem gondoltam volna, hogy hirtelen lesz egy ilyen évem

Kajak-kenu
2025.11.27. 11:08

Ifj. Foltán László: Az ICF sportágellenes döntést hozott

Kajak-kenu
2025.11.08. 11:40

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Rosco Allen 25 ponttal vette ki a részét japán csapata első győzelméből

Kosárlabda
2025.10.11. 13:44

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33
Ezek is érdekelhetik