Kajak-kenu: további három évig Hüttner Csaba marad a kapitány

2021.09.14. 13:02
null
Hüttner Csaba marad a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: Tumbász Hédi)
További három évig Hüttner Csaba irányítja szövetségi kapitányként a kajak-kenu válogatott szakmai munkáját.

A magyar szövetség (MKKSZ) keddi tájékoztatása szerint az 50 éves szakember 2016 őszén kötött megbízatása a hónap végén járt volna le, de a szervezet elnöksége – Boros Gergely szakmai igazgató javaslata alapján – egyhangúlag úgy döntött, hogy miután a válogatott évről évre teljesítette a négyéves olimpiai program szerinti elvárásokat, nem ír ki pályázatot a felnőtt szövetségi kapitány pozícióra, hanem meghosszabbítja Hüttner mandátumát 2024. október 31-ig.

Boros Gergely kiemelte: a kapitány munkájának eredményességét bizonyítja, hogy a válogatott a tokiói ötkarikás játékokra 17 kvótát gyűjtött a megszerezhető 18-ból, majd az olimpián minden idők második legjobb eredményét érte el a három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel. A csapat az éremtáblázaton az élen végzett és a pontversenyt is megnyerte, a kajak-kenu ezzel a legeredményesebb sportág lett Magyarországon.

Hüttner hangsúlyozta: megtisztelő neki, hogy folytathatja a munkát a válogatott mellett. „Az olimpiai program változik ugyan, de bízom benne, hogy Párizs előtt is megtaláljuk a megfelelő egységeket, és hasonló sikereket érhet el a csapat, mint Tokióban” – mondta.

Az elnökség – szintén Boros javaslatát támogatva – arról is döntött, hogy a szlalom szakágban élsportolói szinten tevékenykedő három versenyző Kadler Viktor maraton-vezetőedző irányítása alá kerüljön.

Eldőlt az is, hogy a szeptember 30-án megüresedő para kajak-kenu szövetségi kapitányi poszt betöltésére pályázatot hirdet az MKKSZ. Az eddigi kapitány, Weisz Róbert ugyanis alelnöki feladatai miatt nem jelölteti magát a posztra. Vezetésével a válogatott kimagaslóan teljesített a nemzetközi versenyeken, a tokiói paralimpián pedig megszületett a magyar para kajak-kenu szakág első aranyérme és első női érme is.

A sportágban ezúttal rendhagyó időpontban, szeptember közepén rendeznek világbajnokságot, amelyre csütörtöktől vasárnapig Koppenhágában kerül sor.

Legfrissebb hírek

LA28: fél távhoz érve minden kvótát megszereznének kajak-kenusaink

Kajak-kenu
2026.09.08. 16:29

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
2026.09.06. 15:52

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

Gyász: 42 éves korában elhunyt a magyar világ- és Európa-bajnok kajakos

Kajak-kenu
2026.08.27. 08:46

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07