Maratoni kajak-kenu vb: négy magyar érem – egy arany

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 18:48
Címkék
Egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar válogatott tagjai a dél-afrikai Pietermaritzburgban zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján, a felnőtt egyes számokban.

A győzelem a kenus Kövér Márton nevéhez fűződött, akinek nem kedveztek az előjelek, egy sérülés miatt ugyanis az is kérdéses volt, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni.

„Másfél héttel a rajt előtt egy seb lett a térdemen, így gyakorlatilag kétszer tudtam csak térdelve evezni a felkészülés hajrájában. Aztán megérkeztünk Dél-Afrikába, és egy rossz mozdulat miatt meghúzódott a bordaközi izmom. A sérülés az első huszonnégy órában még elég súlyosnak tűnt, ám érdekes módon a rajtra minden a helyére került” – mondta a magyar szövetség honlapján Kövér Márton, aki szokásos ellenfelével, a spanyol Manuel Camposszal küzdött a táv nagy részében.

„Az ötödik körben, a távolabbi fordulónál az egyik spanyolt ledobtam, s ketten mentünk tovább Camposszal, aki egyszerűen nem akart vezetni. Ám pórul járt, mert a végén ő is leesett rólam, nem tudom, hogy mi történt vele, de elég nagy fölénnyel tudtam megnyerni a versenyt” – tette hozzá.

A szám másik magyarja, Dóczé Ádám negyedikként zárt.

A női kajakosok versenyében óriási csatát vívott az elsőségért a brit Lani Belcher és a tavalyi U23-as világbajnok, Kiszli Vanda.

„A futószakaszok során próbáltam nem mindent kiadni magamból, biztonsági ki- és beszállásokat csináltam, mert tudtam, hogy elég erős vagyok és a vízen vissza tudok kapaszkodni. A végén Belcherrel ketten maradtunk, s mivel ő végigversenyezte a síkvízi szezont, tudtam, hogy nagyon gyors lesz a finisben. Robbanékonyabb volt, mint én, sajnos nem tudtam befogni, de így is nagyon örülök ennek az ezüstéremnek” – nyilatkozott a magyar kajakos.

A másik magyar szereplő, a 18-szoros világbajnok, címvédő Csay Renáta pályafutása során először nem szerzett érmet az egyéni versenyben: a győriek kajakosa szinte végig vezető szerepet töltött be, ám az utolsó előtti futószakasznál elkészült az erejével, s a hatodik helyen zárt.

Női kenuban Lakatos Zsanett Kiszli Vandához hasonlóan ezüstérmet vehetett át, az újpestiek versenyzőjét az ukrán Ljudmilla Babak győzte le. A másik magyar induló, Bragato Giada beborult és fel kellett adnia a küzdelmet.

„Az első körben még a cseh lánnyal mentem, majd utolért bennünket az ukrán. Az első futás után bizsergett mindenem, s hiába próbáltam Babakkal menni, nem bírtam, mert nagyon kemény ellenfél volt. Mellette azt éreztem, mintha tanmedencéznék, állnék egy helyben és semmit se haladnék. Örülök a második helynek, de az, hogy kikaptam, új motivációt adott a jövőre nézve” – fogalmazott Lakatos Zsanett.

Férfi kajakban óriási taktikai csatában lett bronzérmes Boros Adrián, aki a táv nagy részében a dél-afrikaiak legendájával, Hank McGregorral, valamint az ugyancsak hazai Andy Birkett-tel és a portugál José Ramalhóval meccselt. A dél-afrikaiak remekül futottak, Boros viszont a vízen mindig vissza tudott kapaszkodni. A tolnaiak versenyzője végül a harmadik helyen érkezett a célba.

„Nekem általában a versenyek eleje okoz gondot, de most aránylag egyszerűen lehoztam, sőt az én vezetésemmel szakítottuk le a mezőnyt a második kör után. Négyen maradtunk, s bár az ellenfeleim futásban erősebbek voltak, a vízen végig ott tudtam maradni velük. A finis sajnos nem nekem kedvezett” – mondta Boros. A másik magyar induló, Aranyosi László a 13. helyen zárt.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KAJAK-KENU (SPRINT ÉS SZLALOM)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:04

Hüttner Csabának még meg kell hoznia néhány nehéz döntést

Kajak-kenu
2024.06.18. 09:01

Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

Kajak-kenu
2024.05.10. 17:24

Kajak-kenu: visszavonult Csay Renáta, minden idők legeredményesebb maratoni kajakosa

Kajak-kenu
2023.12.20. 22:01

Amikor mások elfáradtak, ő belehúzott – nyolcvanéves az olimpiai bajnok Hesz Mihály

Egyéb egyéni
2023.12.15. 11:03

Párizs: Csipes Tamara újabb olimpiai dobogóra vágyik

Kajak-kenu
2023.12.11. 11:01
Ezek is érdekelhetik