Rio 2016: Kovács Katalin egyedi kajakkal készül a válogatókra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 11:08
A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin egyesben és Csipes Tamarával párosban is rajthoz áll majd a hazai válogatóversenyeken, s feltett szándéka, hogy bekerüljön a riói játékokra utazó magyar küldöttségbe.

A 31-szeres világbajnok versenyző kislánya megszületése után tavaly ült vissza a hajóba, s ugyan 2015-ben nem jutott ki a vb-re, idén edzőjével, Csipes Ferenccel a célja, hogy újra a csapatba kerüljön.

Csipes Tamarával öt éve már versenyeztek együtt, s Kovács Katalin most úgy érzi, ez az egység újra eredményes lehet.

„2011-ben eveztünk együtt Tamival, s most két hete mind a ketten úgy szálltunk ki a hajóból, hogy sokkal jobb volt érzésre, mint akkor, amikor korábban így összeültünk.” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a sevillai edzőtáborban a Honvéd kajakosa.

Egyesben Kovács Katalin egy vadonatúj hajóval indul az idén, amelyet kifejezetten a riói körülményekhez fejlesztettek ki. Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző szerint a tapasztalt versenyző könnyen megszokja majd az új eszközt.

„Direkt a riói olimpiára tervezték, az a lényege ennek a hajónak, hogy stabilabb a vízen és azokat a hullámokat, amik ott előfordulhatnak, ez kiküszöböli.” – mondta Hüttner, a sevillai edzőtáborozás irányítója.

Az olimpiára a hazai válogatóversenyeken keresztül vezet az út, az első ilyen versenyt május közepén rendezik Szegeden. Magyarországnak jelenleg öt női kajakos kvótája van, a tavasz folyamán még egy gyűjthető.


Legfrissebb hírek

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
3 órája

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik