Kajak-kenu: Potocny Marcel 13. a szlalom Eb-n

MTI MTIMTI MTI
2015.05.31. 17:13
A korábbi szlovák válogatott, de az elmúlt években már magyar színekben szereplő Potocny Marcel a 13. helyen zárt a németországi Markkleebergben rendezett szlalom kajak-kenu Európa-bajnokság kajak egyes számában.

A versenyző pénteken a 12. helyen kvalifikálta magát az elődöntőbe, majd többek között a londoni olimpiai bronzérmesét, a német Hannes Aignert megelőzve végzett összesítésben a 13. helyen.

A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint Potocny sikerei új lendületet adhatnak a szakágnak Magyarországon is, egy budapesti szlalompálya megvalósulása esetén az ő tudására és tapasztalataira építkezve megkezdődhetne a felzárkózás a sportág másik olimpiai szakágában.

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hosszú ideje foglalkozik már azzal, hogy miként lehetne megindítani a másik olimpiai szakágban is a sportágfejlesztést hazánkban – nyilatkozott ezzel kapcsolatban Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Ennek egyik alapköve maga Potocny Marcel lehetne, aki az elmúlt években magyar színekben indult a világversenyeken, és aki nem mellesleg edzőként is tevékenykedik. Az ő felkarolásával olyan szakembert tudnánk bevonni a munkába, aki komoly hátteret jelentene a magyar szlalom szakágnak.”

A sportvezető hozzátette: nagyon örülnek annak, hogy a 2024-es budapesti olimpiai pályázatra való felkészülés részeként felvetődött egy budapesti szlalompálya megépítésének a gondolata, s úgy gondolják, ez óriási lépés lenne afelé, hogy ez a szakág is meghonosodjon az országban.

„Ráadásul egy ilyen pálya nem csak a versenysportot, hanem a szabadidős sportok képviselőit is jól szolgálná. Minden évben tízezrek járnak ki a környező országokba raftingozni, szlalomozni, vagyis igény lenne a budapesti pályára, amely megtérülő beruházás lehetne” – fogalmazott Schmidt Gábor.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59