Kajak-kenu Eb: Kammerer nem jutott döntőbe a viharos szélben

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 19:17
null
Kammerer Zoltán nem jutott döntőbe (Fotó: MTI)
Kammerer Zoltán nem jutott be a döntőbe a kajakegyesek 1000 méteres versenyében a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A viharos szélben lebonyolított péntek délutáni középfutamok során a kajakos Gál Péternek és a kenus Vass András, Varga Dávid duónak sem sikerült a legjobbak közé kerülnie, a kenus Szabó Kristóf ugyanakkor ott lesz a döntőben.

Kammerernek nemcsak az ellenfelekkel – köztük a címvédő dán Rene Holten Poulsennel – kellett megküzdenie középfutamában, hanem az időközben viharossá fokozódó széllel is. A háromszoros olimpiai bajnok, 36 éves kajakozó ennek ellenére sokáig a továbbjutást érő harmadik helyen haladt, a hajrához érve azonban a lengyel Rafal Rosolski megelőzte, így – 13 századmásodperccel lemaradva – negyedikként ért célba és a B döntőbe került.

A továbbiakban aztán a szél átvette a főszerepet, több versenyző sem boldogult az óriási hullámokkal és beborult hajójával a vízbe, a futamokat csak késve tudták elrajtoltatni, a program pedig egyre csúszott.

Az 500 méteres középfutamokban is az első három helyezés ért továbbjutást, itt három magyar hajó próbálkozott. Elsőként a kajakos Gál Péter – aki élete első felnőtt világversenyén szerepel –, de rajta is kifogott a szél, csak nyolcadik lett. A Vass András, Varga Dávid kenu kettesnek sem sikerült továbbjutó helyen zárnia, a visszalőtt rajt után ötödikként ért célba. A nap utolsó számában ugyanakkor, C-1-ben a szintén újonc Szabó Kristóf megörvendeztette a magyar szurkolókat, a harmadik helyen végzett, és ezzel bejutott a fináléba.

„Összességében azt hiszem, jó napot zártunk, persze jobban örültem volna, ha Kammerer Zolinak sikerül bejutnia a döntőbe. Elégedetlenségre azonban nincs okunk" – értékelte a nyitó napot Storcz Botond vezetőedző, aki mindhárom olimpiai bajnoki címét Kammerer csapattársaként szerezte.
A körülményekről szólva a szakember azt mondta, hogy ő ilyen pályán nem rendezne versenyt.

„Szeged persze külön kategória, de úgy vélem, Magyarországnak három-négy jobb pályája is van ennél. Nem a szélről van szó, az mindenhol fújhat, hanem arról, hogy szélben hogyan lehet versenyezni" – tette hozzá.

Szombat délelőtt a 200 méteres előfutamokat rendezik az Eb-n, majd délután már a döntők következnek: a nyolc közül hétben lesz magyar hajó.

ÖTTUSA EB
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat:

200 m-es előfutamok 9.00
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 16.35
Vasárnap:
200 m-es középfutamok 9.00
200 m-es döntők 11.50
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik