Kajak-kenu: vegyes magyar csapat indul a milánói vk-n

MTI MTIMTI MTI
2014.04.30. 13:23
A hétvégén megkezdődik az idei világkupa-sorozat a kajak-kenusoknál: a péntektől vasárnapig sorra kerülő milánói viadalon magyar részről vegyes csapat indul, néhány rutinosabb versenyző mellett többségében a tavalyi ifjúsági és U23-as világbajnokság legjobbjai rajtolnak majd a 2015-ös, olimpiai kvalifikációs vb helyszínén.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Storcz Botond csapatában Szabó Gabriella személyében mindössze egy olimpiai bajnok lesz, ő azért is szorgalmazta az indulást, mert így versenykörülmények között tudja letesztelni Vad Ninettával alkotott új párosukat.

„Szabó Gabiék egymást tesztelik, míg a férfi kenusok között rajtoló Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint a kajakos Dombvári Bence a jövő évi világbajnokság helyszínét. A fiatalok számára pedig az a cél, hogy megfelelő nemzetközi versenyrutint szerezzenek” – mondta Storcz, aki elárulta, elsősorban a tavalyi ifjúsági és U23-as világbajnokságon nyújtott teljesítmények, valamint a két dunavarsányi időfelmérő alapján állította össze a csapatot, amely 28 fős.

„Bár meglehetősen erős lesz a mezőny Milánóban, bízom benne, hogy sikerül dobogós helyekkel hazatérni” – tette hozzá.

Az olaszországi vk-n szombaton és vasárnap bonyolítják le a döntőket.

A sorozat következő állomására május 16–18-án kerül sor a csehországi Racicében, majd május 23–25-én Szeged lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02