Kajak-kenu: Szabó Gabriella KSI-s partnerekkel folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.31. 13:31
Augusztusban a duisburgi világbajnokságon szenzációs győzelmet aratott női kajaknégyesünk. A csapat vezérevezőse, Szabó Gabriella az első válogató után váltott edzőt: Csipes Ferenc helyett Tóth Lászlóval folytatta a felkészülést, és neki köszönhetően is jutott ki az év fő eseményére, amelyet két aranyéremmel (K-4 500 m, K-2 1000 m) zárt. És hogy mit hoz számára a jövő?

„Nagy reményekkel vágok neki a felkészülésnek” – mondta sejtelmesen a versenyzőnő, aki barátjával közösen ausztriai barangolással pihente ki az elmúlt idény fáradalmait, és aki edzőjével, Tóth Lászlóval nagy terveket szövöget 2014-re. A versenyzőnő mindenképpen szeretne előbbre lépni egyesben, amelyre edzője szerint minden esélye meg is van, igaz, ehhez egy kicsit erősödnie kell és némi technikai változtatásra is szükség lesz.

Szabó Gabirella számára nagyon fontos volt az, hogy ne egyedül fusson neki a felkészülésnek, és úgy tűnik, a munkához sikerült is új edzőpartnereket találnia.

„Három hete elkezdtem a felkészülést – mesélte a G4S Honvéd olimpiai bajnoka -, és szerencsére nem magányosan végzem az ilyenkor szokásos nehéz alapozó munkát. Csatlakozott hozzám Horváth Noémi és Szilvássy Nóra is. Mindkét lányt ismertem a KSI-ből, és mivel hasonló a hozzáállásuk az edzésekhez, így nagyon örülök, hogy együtt készülhetek velük.”

És hogy miként teltek az első hetek?

„Bár a pihenőidőm alatt is sokat mozogtam, lassan be kell látnom, jobb, ha hozzászokom az állandó izomlázhoz – nevetett a versenyző. – És ezt csak fokozzuk, mert egy hét múlva bevonulunk az uszodába és a konditerembe is. Bár nagyon szeretem az őszi evezéseket, de már izgatottan várom a téli edzéseket is, mert az alapokat ilyenkor fekteti le az ember.”

Legfrissebb hírek

Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

Kajak-kenu
2026.10.11. 07:26

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02