Kajak-kenu: négy magyar hajó már döntős az Eb-n

MTI MTIMTI MTI
2013.06.14. 10:11
Péntek kora reggel, kissé hűvös, szeles időben az 1000 méteres, illetve a női K–4 500 méteres előcsatározásokkal megkezdődtek a küzdelmek a portugáliai Montemor-o-Velhóban, a kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A magyarok közül elsőként Peking olimpiai bajnoka, a vb-címvédő Vajda Attila tette vízre hajóját a Portótól mintegy 120 kilométerre délre található és Eb-rendezőként most debütáló kisváros pályáján, s a papírformának megfelelően kiharcolta a döntőbe jutást a kenu egyesek első 1000 méteres előfutamából. Az első három között kellett célba érkeznie, s ő a cseh Martin Fuksa és a címvédő, londoni aranyérmes német Sebastian Brendel mögött éppen harmadik lett.Vajda Attila tette vízre hajóját a Portótól mintegy 120 kilométerre délre található és Eb-rendezőként most debütáló kisváros pályáján, s a papírformának megfelelően kiharcolta a döntőbe jutást a kenu egyesek első 1000 méteres előfutamából. Az első három között kellett célba érkeznie, s ő a cseh Martin Fuksa és a címvédő, londoni aranyérmes német Sebastian Brendel mögött éppen harmadik lett.

Az már a nevezések zárásakor eldőlt, hogy az egy kilométeres távon női K–1-ben és K–2-ben, illetve férfi C–4-ben csak finálét rendeznek, így Medveczky Erika, a Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros és a Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál alkotta kvartett nem érdekelt a nyitó nap délelőttjén.
A folytatásban még Dombvári Bence (K–1), a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu- és az ötkarikás címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes, valamint a Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa összeállítású 500 méteres női kajaknégyes küzd magyar részről.

Mindegyik számban az első három helyezett kerül a szombat délelőtti döntőbe.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59