Kajak-kenu: Douchev-Janics a csapathajót sem tartja kizártnak

MTI MTIMTI MTI
2013.04.10. 19:48
Elsősorban az egyesre koncentrál Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, ugyanakkor annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy párosban, vagy négyesben legyen majd ott az év kiemelkedő versenyein.

 

 

„Örülök, hogy jó formában vagyok, van önbizalmam, mert jól mennek az edzések” mondta Janics a Sport tévé Mai Helyzet című műsorában szerdán. A 30 éves sportoló aki márciusban jelentette be, hogy korábbi terveitől eltérően mégsem szülőhazájában, Szerbiában, hanem továbbra is Magyarországon kíván versenyezni hozzátette: Győrben, új klubjában főként fiatalokkal készül, így a példakép szerepét is be kell töltenie.

„Fiatal koromban én is Győrben edzettem Svidró József kezei alatt. Edzettem idősebbekkel, tudom, milyen fontos volt számomra, hogy láthattam Kőbán Ritát, hogyan edz, miként fogja a lapátot, mit csinál” tette hozzá Janics.

A kajakos terveiről a szóvivője, Farkas Dávid beszélt. Amint azt elmondta, Janics az első világkupa-versenyeken Storcz Botond szövetségi kapitány döntése értelmében még nem indulhat, ám az első válogatón már kiharcolhatja a helyét a csapatban, majd júliusban, egy újabb válogatón a vb-részvételét is bebiztosíthatja. Hozzátette: a 200 és az 500 egyes kulcsfontosságú, ez ugyanis megalapozhatja a csapatba kerülést, mert a páros és a négyes sincs kizárva

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59