Kajak-kenu: a sportág Debrecenben is megteszi első lépéseit

2010.09.03. 16:00
Címkék
A Merkapt Maraton Sportegyesület képviselője, Szemán Róbert egykori kenus fejébe vette egy debreceni kajak-kenu klub létrehozását.

Ennek tökéletes ugródeszkája a Budapestről elindított Nagy Sportágválasztó debreceni adaptációja, amely e hónap 3-án és 4-én kerül megrendezésre több mint ötven sportág részvételével az Oláh Gábor utcai sportcentrumban, szintén a Merkapt SE szervezésében.
Ennek tökéletes ugródeszkája a Budapestről elindított Nagy Sportágválasztó debreceni adaptációja, amely e hónap 3-án és 4-én kerül megrendezésre több mint ötven sportág részvételével az Oláh Gábor utcai sportcentrumban, szintén a Merkapt SE szervezésében.

A debreceni Nagy Sportágválasztó sajtótájékoztatója után a szervezők kis kenuzásra invitálták a sajtó képviselőit. Olimpiai és többszörös világbajnokok próbálgatták a kenuzást Debrecenben, Kolonics György egykori kenujában. Elsőként Horváth Csaba (képünkön) térdelt be, aki párosban Atlantában nyert aranyat Koloniccsal.

Másodiknak következett Kozmann György, Peking bronzérmese, majd Csabai Edvin a 17-szeres maratoni világbajnok kenus. A hét végi sportágválasztón a debreceni csónakázó tó lesz a kajak-kenu, rafting, sárkányhajó, evezés és a gyorsasági vízibicikli sportágak kipróbálási helyszíne.

A rendezők feltett szándéka, hogy Magyarország második legnagyobb városában is
rövid időn belül űzhető legyen a kajak-kenu.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59