Kajak-kenu: jövőre már a felnőtteket riogatná Dombvári, a szuperifi

2010.08.12. 15:12
Címkék
Két kajakos, Dombvári Bence és Hagymási Anita bizonyult a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjének a július végi moszkvai ifjúsági és junior Európa-bajnokságon. Előbbi két, utóbbi három aranyéremmel zárta a kontinensviadalt.

Dombvári Bence olyat tett Moszkvában, amelyre csak az igazán nagyok képesek. A fiatal kajakosnak 500 és 1000 egyesben is sikerült győznie a kontinensviadalon.

„Sokkal rosszabbra számítottam!” – jegyezte meg a K-1 500 méter után, amelyet nagy fölénnyel nyert meg. Az olimpiai távon, K-1 1000 méteren még ennél is szebb kajakiskolát mutatott be.

„Igen, így készültünk az edzőmmel, Kiss Istvánnal – utalt a duplázásra a fiatal tehetség. – Rengeteget dolgoztunk az idény során, és tudtuk, ha elegendőt edzünk, bármi, még a legszebb álmunk is valóra válhat Moszkvában. Bár a vízen nem ez látszott, mindkettő nagyon nehéz volt. Az ezer méter azonban sokkal fontosabb számomra. Egyrészt mert olimpiai szám, másrészt mert nagyon szeretem. Én egyértelműen ezres alkat vagyok. Persze az ötszáz méterről sem mondok le, azt is erőltetni kell.”

A jövővel kapcsolatban Dombvári megemlítette, hogy már az U23-as korosztályban áll rajthoz, és nagyjából körvonalazódik előtte, milyen számokra készül.

„A két egyes továbbra is a fő számom marad, a kétszáz nem az én asztalom, így nem hiszem, hogy azzal foglalkozunk majd. De ezekről inkább jövőre érdemes beszélgetni. Most még élvezem a pihenőidőt. Már nyaraltam Görögországban, a jövő héten pedig kicsit beülök én is a motorosba az edzőm mellé, hogy megnézzem a Poznanban induló felnőttversenyzők utolsó edzéseit a Gubacsi-hídnál. Nagyon szorítok értük.”

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59