Kajak-kenu: a férfikajakosoknak minden kifelé pattant a kapufáról

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 17:59
A magyar válogatott tizenkét éremmel az élen végzett a poznani kajak-kenu-világbajnokság éremtábláján, viszont a szakágakra bontott értékelés csak kétharmad részben fest rózsaszín képet két évvel a londoni olimpia előtt, erről Storcz Botond felnőtt kapitány nyilatkozott.

„Összességében elégedett vagyok – értékelt a kajakkenusport.hu oldalon Storcz Botond felnőtt szövetségi kapitány. – Tíz érmet vártam, azon belül öt aranyat, ehhez képest nyertünk tizenkét érmet és hat aranyat. Az olimpiai számokban szereztünk összesen hét érmet, három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot, szerintem egy ilyen eredménnyel két év múlva elégedett lenne az ország. Ha a férfi kajak szakág hozta volna magát, úgy, mint a női kajak, valamint a kenu szakág, akkor hátra is dőlhetnénk. Nekik azonban ezen a versenyen minden kifelé pattant a kapufáról, vagyis minden rossz megtörtént velük, ami megtörténhetett. Egyedül a Kammerer, Vereckei páros ezüstjének örülök, a többiek egyértelműen alulteljesítettek. A női kajak szakágat ellenben csak dicséret illeti, náluk továbbra is minden rendben van. Janics Natasa lett a világbajnokság legeredményesebb versenyzője, róla ez mindent elmond, de a többiekre sem lehet egyetlen rossz szavam sem. Vajda Attila nagyon nagyot küzdött ebben a szezonban, majdnem aranyérmes lett kenu egyesben ezer méteren és a Tóth, Mike páros bronzérme is több mint biztató. Nagyon tetszett Kovács Gergely teljesítménye is kenu egyesben kétszáz méteren, vagyis az új olimpiai távon, neki tovább kell járnia ezt az utat Londonig, komoly lehetőséget látok benne."

Legfrissebb hírek

Újra egy hajóban evezne korábbi csapattársaival Storcz Botond

Kajak-kenu
2025.06.27. 21:52

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56
Ezek is érdekelhetik