Kajak-kenu: Kucsera szerint az Eb-válogatón saját maga ellenfele lesz

2010.06.17. 18:23
null
Kucsera úgy gondolja, hogy ha meg tudja csinálni azt, amit az edzéseken és a vk-n, akkor nem lehet gondja      (Fotó: Tumbász Hédi – NS-archív)
Kucsera Gábor szerint a szegedi világkupán elért hatodik helyezése előrelépés, és bízik benne, hogy az Európa-bajnokságon már dobogóra állhat. Céljához a hét végi szegedi válogatón át vezet az út, ahol saját bevallása szerint a legnagyobb ellenfele saját maga lesz.

– A világkupán hatodik lett. Nem túl gyenge szereplés olyasvalakitől, aki az egyest tűzi ki fő céljául?
– Nem, mert jól mentem. Edzőm, Sári Nándor is meg volt elégedve a teljesítményemmel, főleg úgy, hogy nem készültünk külön a világkupára. Az egyes mezőnye sokkal erősebb, mint a párosé vagy a négyesé, Szegeden ott volt az olimpiai, a világ- és az Európa-bajnok is. Tavaly a vk-n B-döntőt mentem, ahhoz képest a hatodik hely előrelépés, és az Európa-bajnokságon szerintem még előrébb jutok.

– Helyezésben ez mit jelent?
– Bízom benne, hogy a dobogóra állhatok. A fő cél azonban az, hogy jól versenyezzek, mert hiába leszek mondjuk harmadik, ha nem megyek jó pályát, nem leszek elégedett.

– A válogatón ki lesz a legnagyobb ellenfele?
– Saját magam. Ha meg tudom csinálni azt, amit az edzéseken és a világkupán, nem lehet gondom. Jobban szeretem azonban a nemzetközi versenyeket, mert a hazaiakon hajlamos vagyok kiengedni a táv végén, amivel saját dolgomat nehezítem meg. Tavaly például az egyik válogatón vezettem két-három hajóval, de a végére a győzelem is veszélybe került. Az edzőm, szegény, ott kiabált a parton, hogy mit csinálok. De hát ő látta, hogy rohamosan fogy az előnyöm, én meg csak az utolsó pillanatokban vettem észre, a végén épphogy nyertem.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59