Jégkorong: vereség Szlovéniától zárt kapuk mögött

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 20:26
null
Nem szereztünk gólt az MVM Dome-ban (Fotó: Facebook/MJSZ)
A magyar jégkorong-válogatott 4–0-ra kikapott Szlovéniától a jövő pénteken kezdődő elit-világbajnokságra készülő együttesek mérkőzésén az MVM Dome-ban zárt kapuk mögött.

 

Zárt kapuk mögött rendezték meg a finnországi elit-világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzését Szlovénia ellen. A szerda esti találkozó nemcsak a sportolóknak volt próba, hanem a meccs helyszínéül szolgáló létesítménynek, az MVM Dome-nak is, az épületben ugyanis először rendeztek jégkorongmérkőzést. A magyar válogatott sorai nem sokat változtak az előző összecsapáshoz képest, de ezúttal már jégre lépett a Tamperéből hazatérő Sebők Balázs és a Szlovákiában légióskodó Csányi Karol is. A mérkőzés első harmada kiegyenlített játékot hozott, bár a mieink kicsivel többet próbálkoztak kapura lövéssel, pihenőre 0–0-s állásnál vonultak a játékosok.

A középső játékrészben a szlovénok kerültek fölénybe, és kevesebb mint tíz perccel a második korongbedobást követően már 0–2 állt az eredményjelzőn. A harmadik harmadban tovább növelték előnyüket a vendégek, méghozzá a Hydro Fehérvár AV19-ben légióskodó Anze Kuralt révén, Jan Drozg üres kapus találata pedig kialakította a 4–0-s végeredményt. A két csapat csütörtök este hét órától újra összecsap egymással, ismét az MVM Dome-ban, de már közönség előtt.

JÉGKORONG
Vb-felkészülési mérkőzés
Magyarország–Szlovénia 0–4 (0–0, 0–2, 0–2)
MVM Dome,
zárt kapuk mögött. Vezette: Haszonits, Varjú, Árkovics, Szabó D.
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Stipsicz, Hadobás / Szabó B., Fejes / Kiss R., Horváth M. / Garát, Pozsgai – Sebők, Hári J., Sofron / Vértes, Bartalis I., Terbócs / Kóger D., Papp K., Galló / Csányi, Nagy Krisztián, Vincze P. Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
SZLOVÉNIA: Gracnar – Magovac (1), Masic / Podlipnik, Stebih / Crnovic, Cepon / STOJAN 1 – KURALT 1, Sabolic (1), Ticar (1) / Drozg 1, Ograjensek (1), Simsic 1 / Bericic (1), Pance, Zajc / Cimzar, Koblar, MAVER (1). Szövetségi kapitány: Matjaz Kopitar
Kapura lövések: 27–41. Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 3/0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik