Jégkorong: „Olyanokkal játszhatok, akikre gyerekként felnéztem”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 10:11
Két újonc kapott helyet Sean Simpson első válogatott keretében. A kapus Márkus Levente mellett Révész Marcell lehet az, aki bemutatkozhat a nagyok között jégkorong-válogatottunk lengyelek elleni két felkészülési mérkőzésén. Vele beszélgettünk még a keddi, első közös edzés után.  

„Természetesen izgultam kicsit, hiszenolyan nevekkel lehetek együtt, akiket egész gyermekkoromban figyeltem,ez nagy megtiszteltetés. Szeretnék úgy teljesíteni, hogy megmutassam, idevaló vagyok”mondta a 20 éves csatár, aki a Svájcban töltött utánpótlásévei után a nyáron igazolt haza a DVTK Jegesmedvékhez.

Videónkban arról is beszél, mennyit segít neki a válogatottnál klubtársa, Vas János, illetvemit vár magától a lengyelek elleni találkozókon.

A Tippmix Nemzetek Tornája keretében a lengyelek elleni első összecsapást csütörtökön 20 órától rendezik, míg a másodikat két nappal később, szombaton 14.10-től a Tüskecsarnokban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bálizs Bence (MAC HKB Újbuda), Hetényi Zoltán (DEAC), Márkus Levente (UTE)
Hátvédek:Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Varga Arnold (UTE), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Szabó Dániel (Hydro Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Wehrs Kevin (DVTK Jegesmedvék)

Csatárok:Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Becze Tihamér (SC Csíkszereda), Bodó Christopher (UTE), Csányi Karol (DVTK Jegesmedvék), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC HKB Újbuda), Révész Marcell (DVTK Jegesmedvék), Sarauer Andrew (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (MAC HKB Újbuda), Terbócs István (MAC HKB Újbuda), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik