Erste Liga: nem volt kérdés – az FTC simán megnyerte a derbit

Vágólapra másolva!
2023.11.14. 20:59
null
Pokorny és Turcotte bunyója is színesítette a derbit (Fotó: Vörös Dávid/Utehoki.hu)
Az idény első fővárosi derbijét rendezték kedd este a jégkorong Erste Ligában: a Ferencváros gyakorlatilag az első harmadban eldöntötte a mérkőzést, magabiztos játékkal hozva el Újpestről a három pontot.

Kedd este rendezték meg az idény első derbijét: az Újpest fogadta a Ferencvárost, és igazán kedves vendéglátónak bizonyult, mert a zöld-fehérek alig 45 másodperc játék után megszerezték a vezetést Adam Brady révén, majd Erik Nemec jóvoltából a 4. perc végén már két gól volt az előnyük. Sőt, a harmad közepén emberhátrányból is betaláltak a vendégek, Kulmala Rasmus korongszerzése után remekül indította Aku Kestilát, ő meg nem hibázta el a ziccert, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

Az első harmad krónikájához hozzátartozik még, hogy az utolsó előtti percben Yannick Turcotte és Pokorny Dávid ledobta a kesztyűjét, és bunyózott egyet – olybá tűnt, a zöld-fehérek szinte vadásztak az újpesti védőre, aki tavaly decemberi derbin a játék hevében olyan súlyos sérülést okozott a ferencvárosi Sarciá Antoniónak, hogy annak be kellett fejeznie a pályafutását.

A második harmadban is hamar jött a ferencvárosi gól, Kestila második találatára négy és fél percet kellett várni. A harmad közepén Tero Tiala adta vissza némiképp az újpesti reményeket emberelőnyös góljával, ám a lila-fehérek erejéből több találatra már nem futotta, a zöld-fehérekéből viszont igen, a záró harmadban Németh Attila az utolsó percben állította be az 5–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt. Markus Juurikkala öt és fél perccel a vége előtt hiába hívta le Rajna Miklóst, a kockáztatása nem eredményezett újabb hazai találatot – Németh gólja viszont ezért lett üres kapus.

Az Újpest a mérkőzés nagy részében nem játszott listavezetőhöz méltóan, a Ferencváros pedig sorozatban ötödik bajnoki győzelmét aratta.

A nap további mérkőzései: a Budapest JA a FEHA19 otthonában aratott gólzárporos győzelmet, míg a DVTK hazai pályán csak büntetőkkel múlta felül a Dunaújvárosi Acélbikákat.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ÚJPESTI TE–FTC-TELEKOM 1–5 (0–3, 1–1, 0–1)
Újpesti Jégcsarnok, 1575 néző. V: Haszonits, Németh M., Kövesi, Muzsik.
UTE: Rajna – Pokornyi, Nyquist (1) / Silfver, Szabó D. / Tornyai, Kiss Dániel / Balázsi, Simon P. – Kiss P., Metsävainio (1), Saarelainen / Benk, Szabó R., Coatta / TIALA 1, Kovács Alex, Kovács S. / Laskawy, Nádasy, Simon L. Edző: Markus Juurikkala
FTC: ARANY – Hrabal (1), Roth / Boros (1), Crespi (1) / Bán, Kärmeniemi / Banga, Haranghy – Nagy G. (1), A. Brady 1, LaPorte / NEMEC 1 (1), KESTILÄ 2, Galajda (1) / Németh A. 1, Kulmala (1), Turbucz (1) / Turcotte, Farkas S., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 28–50.
Emberelőny-kihasználás:
4/1 ill., 1/0.
MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala: – Az ellenfelünk jobb volt, főleg az első harmadban. Gyorsan kaptuk a gólokat, ezt követően pedig folyamatosan szaladnunk kellett az eredmény után. A második harmadban jobban játszottunk, de így is csak a túlélésért küzdöttünk. Ezúttal nem tudtunk felnőni a feladathoz.
Fodor Szabolcs:
Egy jó formában lévő csapat ellen játszhattunk, rég volt ilyen, hogy a vesztett pontok tekintetében az első a második ellen vív derbit. Tudtuk, hogy csak akkor lehet esélyünk, ha hatvan percig odatesszük magunkat, és ez sikerült is, nem voltak komoly megingásaink. Hamar megszereztük a vezetést, és utána tartottuk az eredményt.

FEHA19–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 2–7 (0–2, 0–3, 2–2)
Székesfehérvár, 256 néző. V: Korbuly, Rencz, Sábián, Kis-Király.
FEHA19: Melnichuk (Márkus) – Rachinskiy, Csollák / Hazeldine (2), Falus / Kasinski, Salamon / Bajkó – Dobos, Ambrus, Blasko / Nádor (1), ZEZELJ 1, Farkas L. / FEKETE 1, Németh (1), Kecli-Mészoros / Alapi, Farkas I., Balasits. Edző: Anatoli Bogdanov
BJAHC: FARKAS R. – Szabó B. (1), Pozsgai / VOROBEV 1 (2), Teslenko (1) / Tóth G. (1), Dóczi / Varga, Lobenwein 1 – Viikila (1), Keresztes (1), SCHLEKMANN 2 / GALOHA 2 (2), Mozer (1), TSULYHIN (3) / Nagy K. (1), Molnár, Sági / Ritter, Kappinen, Tóth R. 1. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 42–44.
Emberelőny-kihasználás:
2/0, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov: – Borzasztó volt ez a mérkőzés, egyszerűen rémes. Az emberhátrányos védekezésünk volt az egyetlen darabja a kirakósnak, amely a helyén volt, bár ilyen szituációban is kaptunk egy gólt. Nem sok területe volt a mérkőzésnek, amelyben az elvártak szerint teljesítettünk volna. Rendkívül elégedetlen vagyok a teljesítménnyel, a BJA megérdemelten nyert.
Kangyal Balázs: – Nyolc percig sikerült a megfelelő fordulatszámot felvenni, ez nyolccal több, mint az előző években. Nem szeretnék megbántani senkit, próbálom kiemelni a pozitívumokat. Szereztünk három pontot, egy 16 éves, saját nevelésű játékosunk gólt szerzett, a kapusunk kiválóan védett. Nyertünk 7-2-re, de nem találok szavakat erre a meccsre, de sajnos nem is lehet. Készülünk péntekre.

DVTK–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 4–3 (2–1, 0–1, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Miskolci Jégcsarnok, 820 néző. V: Nagy A., Babic, Vincze D., Kovács P.
DVTK: Voris – Verveda, Hill / Szirányi, Szathmáry (1) / Skrabov, VOJTKÓ (1) / Bean, Őri – ESTEVES 1 (1), Lövei (1), BARROW 1 (1) / Kulesov, Makai, Razumnjak 1 / Trozsák (1), Páterka, Berdnyikov 1 / Miskolczi, Csiki, Mattyasovszky. Edző: Steve Kasper
DAB: TÓTH K. – Varga A., Maarnela / Sziaszak, Blomberg / Ahonen, Svars / Léránt, Marosi – Ödman Hadzinikolic (1), Lorraine (1), SOMOGYI B. 1 / DOSTÁLEK 1, Sillanpää (1), Pinczés O. (1) / Szalma 1, Koskinen, Atamancsuk (1) / Károly, Nemes B., Strenk O. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések: 56–29.
Emberelőny-kihasználás:
3/0 ill., 3/0.
MESTERMÉRLEG
Steve Kasper:
A meccs elején nem használtuk ki a helyzeteinket és meccsben tartottuk őket, a kapusuk pedig bemutatott néhány nagy védést. Biztatóak a fiatal játékosaink, ezúttal is négy U21-esünk volt a csapatban, jelentős jégidőt kaptak és jó munkát végeztek. A célunk, hogy mindennap jobbak legyünk. Most két pontot szereztünk három helyett, de jobb csapat vagyunk, mint voltunk korábban.
Niko Eronen:Természetesen sosem szeret az ember veszíteni, de elégedett vagyok azzal, amit a srácoktól láttam. Úgy alakult a meccs, ahogy vártuk. Az első harmadban nagyon ránk jöttek, ezt el kellett viselnünk, és bíznunk abban, hogy meccsben maradunk. Örülök annak, ahogy a csapatom küzdött és hogy sokat tettünk ebbe a meccsbe. Erre lehet építeni.

AZ ÁLLÁS
1. Gyergyói Hoki Klub 14 8 2 1 3 56–37 +19 29
2. UTE 13 8 2 1 2 45–28 +17 29
3. FTC-Telekom 11 7 2 2 55–32 +23 25
4. DVTK Jegesmedvék 14 6 2 1 5 43–40 +3 23
5. Budapest Jégkorong Akadémia 14 5 2 3 4 55–46 +9 22
6. Corona Brasov 14 6 1 7 43–47 –4 20
7. Dunaújvárosi Acélbikák 14 4 3 7 39–48 –9 15
8. Sport Club Csíkszereda 15 3 1 4 7 52–70 –18 15
9. DEAC 13 3 2 1 7 35–51 –16 14
10. FEHA19 14 2 2 2 8 30–54 –24 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik