Jégkorong: hosszabbított válogatottjával az UTE

2020.05.23. 15:41
null
Varga Arnold marad a lila-fehéreknél (Fotó: Koncz György)
Varga Arnold válogatott jégkorongozó meghosszabbította szerződését az UTE csapatával.

A lila-fehér klub szombati tájékoztatása szerint a 27 éves Varga Arnold ősszel már a negyedik szezonját kezdi lila-fehérben. Kiemelték: a hátvéd már a második újpesti évben igazi közönségkedvenc lett a Megyeri úton.

Varga Arnold közölte: a világjárvány miatt félbeszakított bajnoki szezont illetően maradt benne tüske, mert jó csapat jött össze Újpesten. Egyben reményét fejezte ki, hogy emiatt a következő idényben majd törleszteni tudnak maguknak és szurkolóiknak egyaránt.

Az UTE kedden a 32 esztendős csapatkapitány, a szintén válogatott Benk András szerződésének hosszabbítását jelentette be, csütörtökön pedig Chris Bodót szerződtette a MAC-tól.

Az Erste Liga küzdelmeit március 11-én nyilvánította befejezettnek a hazai szövetség. Az elődöntős párharcok első meccsén a Ferencváros legyőzte az UTE-t, a következő találkozóra már nem került sor.

A liga bajnoka megosztva a Ferencváros és a Csíkszereda lett, az UTE és a Gyergyói HK bronzérmet kapott.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
9 órája

Az átalakult FEHA19-nél továbbra is a játékosok fejlesztése a fő cél

Jégkorong
2026.08.27. 11:14

Gólerős csatárral erősített a DVTK jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.08.26. 14:05

Orosz, fehérorosz és két magyar érkezett a DEAC jégkorongcsapatához

Jégkorong
2026.08.24. 16:32

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
2026.08.12. 19:32

Szita Donát sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött

Jégkorong
2026.08.09. 13:34

Erste Liga: a magyar bajnokhoz igazolt a FEHA ponterős csatára

Jégkorong
2026.08.07. 09:31

Varga Arnold teljesen egészségesen várja a rajtot az Erste Ligában

Jégkorong
2026.08.06. 11:48