Jégkorong: 138-szoros magyar válogatott játékost igazolt az FTC

Vágólapra másolva!
2020.11.19. 11:40
null
Kógér Dániel az FTC-ben folytatja (Fotó: Dömötör Csaba)
Az FTC-Telekom szerződtette a 138-szoros magyar jégkorong-válogatott Kóger Dánielt – számolt be róla a Fradi.hu. A 31 éves támadó december elsején csatlakozik a magyar bajnokság címvédőjéhez. 

AFradi.huközlése szerint az FTC-Telekom a 138-szoros magyar válogatott jégkorongozóval, Kóger Dániellel erősít. A 31 éves játékos a nevelőegyesületétől, az osztrák ligában szereplő Fehérvár AV19-től távozik. A magyar válogatottban 2008 óta szerepel.

Kóger idén februárban szenvedett sérülést az észtek elleni, sikerrel megvívott olimpiai selejtezőn, azóta nem lépett jégre tétmérkőzésen, de néhány hónapon belül visszatérhet. Az FTC vezetőedzője elismerően nyilatkozott az új igazolásról.

„Nem kell bemutatni Dani képességeit, pályafutása eddigi eredményei és játéka önmagukért beszélnek. Sokszoros válogatott játékosról van szó, a nemzeti csapat egyik alapemberéről, aki egészségesen bármelyik klubnak hatalmas erőssége lehet. Jól ismerem emberileg és szakmailag is, tudom, mekkora potenciál van benne. Egészségesen komoly erősítést jelenthet. Jelenleg még zajlik a rehabilitációja, de bízom benne, hogy minden a tervek szerint halad”– mondta Fodor Szabolcs.

Kóger Dániel is megszólalt a szerződtetése kapcsán, és hálás a Ferencvárosnak, amiért figyelembe vette a jelenlegi helyzetét.

„Egyre közeledem ahhoz, hogy a rehabilitációm véget érjen és újra jégre léphessek. Novemberig kivártam, utána viszont mindenképpen lépnem kellett, hiszen nem volt még érvényes szerződésem erre az idényre. Miután a Fehérvár egyértelművé tette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet, több megkeresést is kaptam. Mindenképpen Magyarországon belül akartam váltani, így nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy egy olyan klub, mint a Ferencváros megkeresett egy ilyen ajánlattal, amely ráadásul a jelenlegi helyzetemet is maximálisan figyelembe veszi. A Fradi az elmúlt két év alapján jelenleg az Erste Liga legerősebb csapata" – mondta Kóger.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik