EWHL Supercup: a HKB sorozatban harmadszor nyerte meg a tornát

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.02.01. 14:15
null
A HKB ünneplése a győzelem után
A hétvégén rendezték meg az EWHL Supercup Négyes Döntőjét, ahol a Hokiklub Budapest története során negyedszer, sorozatban pedig 3. alkalommal lett aranyérmes.

 

A fővárosi egyesület szombaton a házigazda Memmingen ellen játszott az elődöntőben, s 6–3-ra győzni tudott, így készülhetett a vasárnapi fináléra. A döntőben a MAC Budapest volt a Hokiklub Budapest ellenfele.

A HKB szerzett vezetést az első harmad végén, Huszák Alexandra talált be. A második játékrész kevesebb helyzetet hozott, végül két perccel a vége előtt Kassie Roach egyenlített. A címvédő a harmadik harmad elején kivédekezett egy áthúzódó büntetést, majd újra kettős előnybe került, és ezt is kihasználta, ezúttal Szamosfalvi Petra volt eredményes. A MAC-nak végül nem sikerült egyenlítenie, az újbudai egyesület 2–1-re győzedelmeskedett, sorozatban harmadszor nyerte meg az EWHL Supercupát.

JÉGKORONG
EWHL SUPERCUP
NÉGYES DÖNTŐ, MEMMINGEN
SZOMBAT
ELŐDÖNTŐ

ECDC Memmingen–Hokiklub Budapest 3–6
VASÁRNAP
DÖNTŐ

Hokiklub Budapest–MAC Budapest 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik