Erste Liga: tizenhat gól Dunaújvárosban, hiába vezetett 5–2-re a DAB

Vágólapra másolva!
2022.12.01. 21:12
null
Tizenhat gól született a Dunaújváros–Csíkszereda mérkőzésen (Fotó: Acélbikák/Anda Fábián)
A címvédő Csíkszereda 16 gólos mérkőzésen nyert Dunaújvárosban, míg a Brassó Székesfehérváron győzött a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.

A Szereda a 11. percben szerzett vezetést emberelőnyben, ám a hazaiak 3 perc 7 másodperc alatt háromszor is eredményesek voltak. Mindhárom találatot a svéd Oliver Ödman Hadzinikolic készítette elő. A székely gárda úgy szépített a második harmad 36. másodpercében Sofron István révén, hogy előtte volt egy meg nem adott gólja magas bot miatt. A meccs derekán a hazaiak finn csatára, Tommi Niskanen duplázott, mindkétszer a levegőben nyúlt bele a kapu elé betett korong útjába. Az 5–2 után viszont három újvárosi kiállítás három szeredai gólt hozott bő négy perc alatt.

Így aztán 5–5-ről indult a záró harmad, ám a 22. másodpercben Jevgenyij Szkacskov meglőtte harmadik találatát is. Három percre rá a liga történetének második 500 pontos játékosa, Becze Tihamér lőtt a hosszú sarokba, majd ismét Sofron villant. Azonban 1:15 perc múlva szépítettek az Acélbikák, ráadásul a hatszoros magyar bajnok Somogyi Balázs is betalált, így már csak 8–7-re vezetett a Sportclub. Az utolsó másfél percre emberelőnybe kerültek az újvárosiak, lehozták kapusukat, így próbáltak meg egyenlíteni, azonban David Stach korongot lopott, és mesterhármasával beállította a 9–7-es végeredményt.

A címvédő első sora – Sofron, Szkacskov, Stach – összesen 8 góllal és 7 gólpasszal, azaz 15 ponttal zárta az estét. A túloldalon Ödman Hadzinikolic 4, további négy játékos 3 ponttal fejezte be a csatát.

A sereghajtó Fehérvári Hoki Akadémia a nyitó harmadban még vezetett a Brassó ellen, ám a folytatásban a Corona akarata érvényesült. A 48–17-es kapura lövési versenyt megnyerő vendégektől Chase Schaber három pontot (1 gól, 2 assziszt) gyűjtött.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 7–9
(3–1, 2–4, 2–4)
Dunaújváros, 250
néző. Vezette: Pálkövi Zs., Máhr-Stumpf, Gottlibet, Szabó
DAB: J. Järvinen – Varga A., Svars / Léránt, Brus (1) / Erdély B., Lammi / VAS MÁRK (3) – SZALMA 1 (2), SOMOGYI B. 2 (1), ÖDMAN HADZINIKOLIC (4) / DÉZSI BENCE 1 (2), Valtola 1 (1), NISKANEN 2 / Horváth Á., Stan, Szabó Cs. / Török, Marosi, Pinczés O.. Edző: Niko Eronen
CSÍKSZEREDA: Szamankov – Kubát (2), Salló / Clarke (1), Ferencz-Csibi / Farkas T., Láday / Bajkó Cs. – SZKACSKOV 3 (2), SOFRON 2 (2), STACH 3 (3) / BECZE T. 1 (1), Részegh T. (1), Rokaly Sz. (1) / Fodor Cs., Péter B., Reisz / Casaseanu, Részegh Zs., Rokaly N. Edző: Tom Coolen
Kapura lövések: 29–48
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen: – Ha hét gólt lő a csapat, általában garantálja a győzelmet, ezúttal sajnos nem. Az elején jól használtuk ki a lehetőségeinket, de a Csíkszereda emberelőnyös játéka túl nagy falatnak bizonyult, nem találtuk meg az ellenszerét, de öt az öt ellen sem védekeztünk jól. Nagy csalódás.
Tom Coolen: – Edzői szemmel ez a mérkőzés rémálom volt, hiába a kilenc lőtt gól, a hét kapott elfogadhatatlan, hosszú ideje dolgozom a szakmában, de nem is emlékszem, hogy kapott volna ennyit valamelyik csapatom. A három pontnak örülünk, főleg, hogy háromgólos hátrányból fordítottunk, és az emberelőnyünk is működött, de összességében elmaradt a játék az elvárásaimtól.

FEHA19–CORONA BRASOV (romániai) 1–4 (1–0, 0–2, 0–2)
Székesfehérvár, 254
néző. Vezette: Varjú, Rencz, Mizsák, Árkovics G.
FEHA19: Tóth K. – Racsinszki, Dobmayer / KÓGER B. (1), Salamon / Farkas B., Szabó P. – CIZAS 1, Trastasenkovs (1), Ambrus Cs. / Farkas L., Fekete A., Zezelj / Ivády, Keceli-Mészáros, Németh Z. / Mayer, Alapi, Dézsi Barnabás. Edző: Anatolij Bogdanov
BRASSÓ: Tőke – Garcia, Sweeney / BORISZENKO (1), O. WILLIAMS 1 (1) / Bors-Huba (1), Gajdó T. – Kóger D., SCHABER 1 (2), VanWormer 1 / Domingue (1), Gliga, Valchar 1 / Sills, Szabó K. (1), Zagidullin / Antal, Kovács M., N. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 17–48
Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov: – Az első néhány perc rendben volt, jól kezdtünk, megszereztük a vezetést is, megvoltak a lehetőségeink. A Brassó aztán sebességet váltott, keményebb játékkal rukkolt ki, és erre sajnos nem találtuk a receptet. A folytatásban csak üldöztük ellenfelünket, a minőségi és tapasztalt játékosai kioltották az erősségeinket.
Dave MacQueen: – Nehéz ellenfél ellen játszottunk, amely keményen dolgozott. Uraltuk a játékot, de figyelnünk kellett, hogy megtaláljuk a győzelemhez vezető utat. Az emberhátrányos gólunk volt a siker kulcsa, illetve fontos volt, hogy kivédekeztük az öt a három elleni szituációt.

AZ ESRTE LIGA ÁLLÁSA
1. Budapest Jégkorong Akadémia 19 12 2 1 4 82–45 +37 41
2. Gyergyói Hoki Klub 18 13 1 4 77–45 +32 40
3. DVTK Jegesmedvék 17 8 3 1 5 58–45 +13 31
4. Sport Club Csíkszereda 19 7 3 4 5 65–61 +4 31
5. Debreceni EAC 19 9 1 1 8 62–60 +2 30
6. Corona Brasov 19 7 3 2 7 59–57 +2 29
7. FTC-Telekom 18 9 1 8 52–58 –6 28
8. Dunaújvárosi Acélbikák 19 5 2 2 10 58–78 –20 21
9. Újpesti TE 19 4 2 2 11 60–75 –15 18
10. FEHA19 19 2 1 2 14 39–88 –49 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik