Erste Liga: kikapott a magyar bajnok FTC

Vágólapra másolva!
2022.11.06. 19:01
null
A DEAC gólt sem kapott a zöld-fehérek ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar bajnoki címvédő FTC 4–0-ra kikapott a vendég DEAC-tól, míg a listavezető Budapest JAHC fordított és 3–2-re győzött a DVTK otthonában a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.

 

A tabellán elfoglalt helyezések alapján a két legjobb magyar bázisú csapat csapott össze Miskolcon. Eleinte feszült volt a hangulat, ez sok kiállítást eredményezett, és a 9. percben az emberhátrányban játszó fővárosiak jutottak vezetéshez. A kapu elé berobogó Tóth Richárd kapott jó ütemben passzt, és fonákkal higgadtan a léc alá emelt. Öt perc múlva jött az egyenlítés, Kiss Roland távoli lövésébe Valentyin Razumnyak tette bele az ütőjét, Farkas Roland nem védhetett.

A BJAHC később büntetőt rontott, majd a 35. percben Szirányi Bence kapu elé betett pakkját Galajda Zsombor váltotta gólra. A záró harmadban előbb Garát Zsombor emberelőnyben kapásból bombázott a hálóba, majd a góllövőlistát vezető Eetu Elo szintén nagy erővel lőtte be a győzelmet érő találatot. A hajrában lehozta kapusát a DVTK, ám három ordító helyzetet is elpuskázott.

A Tüskecsarnokban a Magyar Kupa-győztes Debrecen egyszer már megtréfálta az FTC-t: szeptember 11-én a Szuperkupáért. A hazaiak nagy mezőnyfölényben voltak, különösen a második harmadtól, de a gólokat a hajdúságiak szerezték. A hajrában üres kapus találattal Jan Dalecky adta meg a kegyelemdöfést. Hetényi Zoltán 45 védéssel zárt.

A magyar bajnok FTC az utóbbi hat mérkőzéséből ötöt elveszített, az pedig március 16-án fordult elő eddig utoljára, hogy nem tudott gólt ütni tétmeccsen. A Debrecen pontszámban beérte riválisát.

A Dunaújváros 7–4-re legyőzte a vendég Újpestet, így a két csapat helyet cserélt a tabellán az Erste Liga vasárnapi játéknapján, és már a fővárosiak az utolsó előttiek.

A válogatott szünet előtti utolsó fordulóban az Acélbikák remekül kezdtek, már a 49. másodpercben betaláltak, a nyitó harmadban pedig még további kétszer. A 22. percben újabb emberelőnyös góllal 4–0 lett az állás, majd a meccs felénél egy sakk-matt helyzet után tovább nőtt a különbség. Kapuscsere után az újpesti Olekszandr Pereszunko duplázott. A záró játékrészben csökkent az iram, a vendégek 6–2-t követően az utolsó tíz percben kétszer is eredményesek voltak, ám így sem volt esélyük a pontszerzésre. Somogyi Balázs harmadik góljával – amely üres kapura esett – zárta le az összecsapást.

A Gyergyó négy pont előnnyel vezet a harmadik Szereda előtt, ráadásul egy találkozóval kevesebbet játszott
A Gyergyó négy pont előnnyel vezet a harmadik Szereda előtt, ráadásul egy találkozóval kevesebbet játszott

A Gyergyói HK 5–2-re legyőzte vendégét, a címvédő SC Csíkszeredát a székely rangadón, és ezzel megerősítette második helyét a tabellán.

A hazaiaknál Christopher Bodó és Brance Orbán kettőse remekül teljesített, vezérletükkel a GYHK 3–0-ra meglépett. A harmadik találatot előbbi ütötte emberhátrányban. Sofron István ugyan szépített, de Orbán létszámfölényben 4–1-re módosította az állást. Karel Kubát rövid sarkos lövésével csökkent ugyan a különbség, ám Vincze Péter eldöntötte a csatát. Bodó és Orbán egyaránt négy ponttal zárt.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

DVTK Jegesmedvék–Budapest JAHC 2–3 (1–1, 1–0, 0–2)
Miskolci jégcsarnok, 1245
néző. V: Rencz, Soós, Vincze, Muzsik.
DVTK:
Voris – Szirányi (1), Vojtkó / Skrabov, Ilvessuo / Kiss R. (1), Wehrs (1) / Illés – Mattyasovszky, Miskolczi, Galajda 1 / Razumnyak 1, Páterka, Kulesov / Farkas M., Lövei, Blasko / Pecsét, Ritó, Vas J. Edző: Tokaji Viktor
BJA HC:
Farkas R. – Pozsgai, Szabó B. (2) / Varga, Garát 1 / Gőz (1), Dóczi – Culigin, Galoha, McCormick / Elo 1, Viikilä (1), Schlekmann / Molnár B., Nagy Krisztián (1), Djumics / Tóth R. 1, Weidemann, Ravasz. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések:
26–33.
Gól – emberelőnyből:
4/1, ill. 3/1.
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Legalább egy, de akár több pontot is érdemeltünk volna. Nagyon sok energiát fektettünk ebbe a meccsbe. Nem voltunk elég élesek az elején, csak a kapott gól után tudtunk felpörögni, utána már egész jó tempót diktáltunk. A harmadik harmadban a kiállítások megtörték a játékunkat és apró hibákból kaptunk bosszantó gólokat.
Kangyal Balázs: – Nagyon nagy meccs volt. Igazi rangadó két fiatal csapat között, melyek gyors hokit játszanak. Ők pihenhettek erre a meccsre, mi viszont játszottunk a Fradival pénteken. Az első harmadban és a második elején egészen jól játszottunk, utána viszont elveszítettük picit a kontrollt. A munka és a hozzáállás vezetett sikerre.

FTC-Telekom–Debreceni EAC 0–4 (0–1, 0–1, 0–2)
Budapest, Tüskecsarnok,
478 néző. V: Babic, Korbuly, Kedves, Kövesi.
FTC:
Nagy Kristóf – Kärmeniemi, Sarcia / Kucsma, Szorokin / Bán, Boros / Seregély Máté – Kreisz B., Nagy G., Tóth A. / Betteridge, Kestilä, Kulmala / Farkas L., Galántai, Tóth Gergő / Kozma D. Edző: Fodor Szabolcs
DEAC:
HETÉNYI Z. – Jakabfy, Zalamaj / Bogesics, Szoszunov / Bukor (1), Vokla 1 / Sándor B. – Dalecky 1, Mihalik A., Spirko / Izacky, Kozma F., Novotny / Molnár D., RÉVÉSZ M. 1 (1), Sági Martin 1 / Szmirnov. Edző: György József
Kapura lövések: 45–25.
Gól – emberelőnyből: 1/0, ill. 2/0.
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Az a legfontosabb, hogy a küzdelem, a hajtás megvolt. Nagyon sokszor beszéltünk róla, hogy ez a minimum a Ferencvárosban, és ez az utóbbi időben hibádzott. Nem voltunk sokan, de annál nagyobb volt a szívünk vasárnap. Sajnos nem sikerült betalálni, ám azt gondolom, hogy a legfontosabb lépést megtettük a jó irányba.
György József: – Hetényi Zoli nagyon-nagyon jól dolgozott, és a csapat is előtte, de szerencsénk is volt. Bevallom férfiasan, a Fradi határozottabban és keményebben játszott, mint mi, ám a hokiistenek ilyenek. A Gyergyó ellen kedden mi lőttünk kétszer annyit kapura, és kikaptunk. A lélektani fordulópont a harmadik gólnál jött el, addig bármelyik pillanatban a visszajöhetett volna Fradi.

Dunaújvárosi Acélbikák–Újpesti TE 7–4 (3–0, 2–2, 2–2)
Dunaújváros, 263
néző. V: Nagy, Dósa, Kis-Király, Mizsák.
DAB:
Järvinen – Svars (1), Varga A. / BRUS 1 (1), Léránt 1 / Lammi, Vas M. / Erdély B., Tolsztusko – Niskanen (1), Szabó Cs. 1, VALTOLA (4) / Dézsi, Embrich (1), Ödman (2) / SOMOGYI 3, Szalma 1 (1), Török / Horváth Á., Strenk, Tamás. Edző: Niko Eronen
UTE:
Sági (Monostori) – Kiss D., Tornyai / Kmec (1), Pokornyi / Balázsi, Ph. Kiss (1) – Benk, Henttonen, Just / Kiss P. (1), PERESZUNKO 2, Shirley / Kovács Alex (1), Nemes, Németh A. 1 / Balogh B. 1, Kovács S. (1), Madácsi (1). Edző: Virág Csaba
Kapura lövések:
35–43.
Gól – emberelőnyből: 4/4, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen: – Nagyon jól kezdtük a találkozót, rendre megnyertük a párharcokat, s ez a játék az eredmény alakulásán is meglátszott. A második harmadban hasonlóan jól teljesítettünk, de a végén kicsivel nehezebbé tettük magunknak a meccset azzal, hogy két könnyű gólt is lőhetett az Újpest. A harmadik húsz perc jó lecke volt fiatal csapatunknak.
Virág Csaba: – Nagyon hullámzó a teljesítményünk a meccseken belül is, mindenképpen meg kell találnunk azt a kiegyensúlyozott játékot, ami jellemzett minket az előző évad alapszakaszában. Sok meccs is van a lábakban, tizenegy nap alatt az ötödiket játszottuk, ez azonban nem lehet kifogás, egyszerűen készen kell állnunk a mérkőzésekre.

Gyergyói HK (romániai)–SC Csíkszereda (romániai) 5–2 (2–0, 2–1, 1–1)
Gyergyószentmiklós,
1200 néző. V: Filip, Radu (mindketten románok), Bandi (romániai), Gheorghies (román).
GYERGYÓ:
Rinne – HAARANEN 1 (1), Jalonen (1) / Fejes (1), Saari / Imre, Kozma Zs. – B. ORBÁN 2 (2), Tranca, BODÓ 1 (3) / Sylvestre (1), Sárpátki, Vincze P. 1 (1) / Sándor-Székely, Császár, Szigeti / DiDiomete, Csiszer, Silló. Edző: Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA:
Adorján – Kubát 1, Salló / Clarke, Gecse / Ferencz-Csibi, Láday (1) / Bajkó – Részegh T. (2), SOFRON 1 (1), Stach / Rokaly N., Rokaly Sz., Szkacskov / Becze T., Fodor Cs., Reisz Á. / Casaneanu, Farkas T., Részegh Zs. Edző: Hozó Levente
Kapura lövések: 38–44.
Gól – emberelőnyből:
3/2, ill. 10/1.
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán: – Mindig az a célunk, bárhova megyünk, hogy nyerjünk. Nyilván tudjuk, hogy a városnak mit jelent a megyei rangadó, de nekünk ezt a meccset is úgy kellett kezelni, mint minden más, soron következőt. Nem igazán játszottunk jól, rengetegszer emberhátrányba kerültünk. Egy ilyen csapat ellen, mint a Csíkszereda, egy harmadot hátrányban lenni több, mint luxus. Az emberelőnyünk jól működött.
Todor Krisztián (másodedző): – A speciális játékhelyzetek mérkőzése volt. Egy teljes harmadot játszhattunk emberelőnyben, ebből egy gólt lőttünk. Emellett emberelőnyben még egy gólt is kaptunk, ezek pedig olyan dolgok, amelyeket ezen a szinten nem engedhetünk meg magunknak. Tudjuk, miben kell fejlődni, dolgozunk azon, hogy jobbak legyünk.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Budapest Jégkorong Akadémia 14 10 1 1 2 66–35 +31 33
2. Gyergyói Hoki Klub 13 9 4 57–33 +24 27
3. Sport Club Csíkszereda 14 5 2 4 3 44–41 +3 23
4. DVTK Jegesmedvék 13 5 3 1 4 39–33 +6 22
5. DEAC 16 6 1 1 8 51–54 –3 21
6. FTC-Telekom 13 7 6 37–41 –4 21
7. Corona Brasov 14 5 1 1 7 40–46 –6 18
8. Dunaújvárosi Acélbikák 14 4 2 2 6 41–51 –10 18
9. UTE 15 4 2 1 8 49–53 –4 17
10. FEHA19 14 2 1 2 9 29–66 –37 10

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik