Erste Liga: Kangyal szerint nincs jelentősége, hogy megnyerték az alapszakaszt

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 18:46
null
Kangyal Balázs szerint az eredmény jót tett a játékosai önbizalmának (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet, archív)
Kangyal Balázs, a Budapest JAHC edzője extra teljesítménynek tartja, hogy megnyerték a jégkorong Erste Liga vasárnap zárult alapszakaszát, de a rájátszást illetően ebből semmilyen következtetést nem vont le.

 

Kangyal Balázs az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden jónak értékelte az alapszakaszt, amely során az összes csapat előre tudott lépni, még azok is, amelyek az idényt gyengébben kezdték, így a végére a mezőnyben szinte kiegyenlítődtek az erőviszonyok.

„Nem voltak előre lefutott meccsek, így kimondottan büszkék lehetünk arra, hogy megnyertük ezt az alapszakaszt, de a jövőre vonatkozóan ennek nyilván semmi jelentősége nincs” – mondta. Kiemelte: az idény előtt nem számított arra, hogy az alapszakasz végén ennyire előkelő helyen állnak majd, elsősorban a hat közé jutás szerepelt a terveik között, hogy a rájátszásért ne kelljen plusz kört teljesíteniük.

„Ezt már nagy eredménynek tartottam volna, aztán az idény közben arra gondoltam, hogy jó lenne esetleg az első négy közé kerülni, hogy ne tudjanak minket kiválasztani, de ez volt a maximum” – nyilatkozta. Hozzátette: a folytatásban egyre nagyobb lesz a tét és így a nyomás, ezért fiatal csapatára egyre nehezebb mérkőzések várnak majd.

Az övékhez hasonló költségvetéssel és fiatal átlagéletkorral extra teljesítménynek értékelte az alapszakasz megnyerését, ami egyebek között a folytatásban az edzők munkáját is megkönnyíti a játékosokkal, továbbá az önbizalmuknak „sem tesz éppen rosszat”.

Góga Attila, Gyergyói HK másodedzője elmondta: nem elégedetlenek a második helyezéssel, az utolsó pillanatig nyitott volt az alapszakasz-győzelem kérdése. Kiemelte: a statisztikák azt mutatják, hogy a játékukon és a felkészülésükön nem szükséges változtatniuk, csupán néhány dolgot kell finomítaniuk. Hozzátette: az viszont nem mindig működött, hogy az egész meccsen képesek legyenek megtartani a koncentráltságukat, pedig a rájátszásban ennek kiemelt szerepe lesz, így ezen mindenképpen javítaniuk kell.

A negyeddöntőbe jutásért folyó DEAC–FEHA és az UTE–DAB párharc szerdán rajtol, és az egyik fél harmadik sikeréig tart. Az alapszakasz győzteseként a Budapest JAHC – amely a szezonban már begyűjtötte a Magyar Kupa trófeáját – először választhat negyeddöntős ellenfelet az alsóházból, utána jön a második Gyergyói HK, majd a harmadik DVTK Jegesmedvék, míg a negyedik Brassónak marad egy ellenfél. A magyar bajnok FTC az ötödik, míg a címvédő SC Csíkszereda a hatodik helyen zárta az alapszakaszt és várja a rájátszást.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Budapest Jégkorong Akadémia 36 24 4 1 7 161–85 +76 81
2. Gyergyói Hoki Klub 36 24 2 3 7 149–92 +57 79
3. DVTK Jegesmedvék 36 19 4 2 11 120–95 +25 67
4. Corona Brasov 36 19 4 2 11 123–103 +20 67
5. FTC-Telekom 36 18 2 2 14 116–107 +9 60
6. Sport Club Csíkszereda 36 13 6 5 12 133–124 +9 56
7. DEAC 36 16 1 3 16 121–126 –5 53
8. UTE 36 9 2 5 20 110–136 –26 36
9. Dunaújvárosi Acélbikák 36 6 3 3 24 101–173 –72 27
10. FEHA19 36 3 1 3 29 75–168 –93 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik