Erste Liga: a Ferencváros otthonában nyert a DVTK

Vágólapra másolva!
2022.10.22. 18:25
null
A miskolciak örülhettek a végén (Fotó: DVTK)
A DVTK Jegesmedvék csapata 5–4-re nyert a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom otthonában a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombati játéknapján.

 

A hazaiak vezettek ugyan, ám utána elszabadultak az indulatok, Brayden Low, az FTC ponterős légiósa végleges kiállítást kapott. A diósgyőriek jól éltek emberelőnyükkel, és fordítottak az első számú kapusát, Arany Gergelyt nélkülöző fővárosiakkal szemben. A 44. percben már 1-5 volt az állás, innen még ütött három gólt a vérszemet kapott hazai gárda, de végül ez is kevés volt a pontszerzéshez.

Az FTC összesen 51 perc kiállítást kapott, míg a vendégcsapat 14-et.

A másik szombati mérkőzésen a házigazda Dunaújváros 3–2-re legyőzte a DEAC-ot.

A 6. percben bő fél perc alatt két gólt ütött a DAB, a hajdúságiaknak csak a harmadik harmad elején sikerült egyenlíteniük. A hosszabbítás nem hozott gólt, a szétlövésben pedig az Acélbikák voltak jobbak.

JÉGKORONG ERSTE LIGA

FTC-TELEKOM–DVTK JEGESMEDVÉK 4–5 (1–2, 0–2, 3–1)
Tüskecsarnok, 632 néző. V: Varjú, Soós, Dorner, Vincze D.
FTC: Nagy Kristóf – Sarcia 1, Kärmeniemi / Kucsma (1), Szorokin / A. NILSSON (2), Boros / Kozma D. – KULMALA 1 (1), Nagy Gergő (1), Low / Tóth A. (2), BETTERIDGE 1, Kestilä 1 / Kaijser, Kreisz B., Tóth Gergő / Galántai, Farkas L., Bán. Edző: Fodor Szabolcs
DVTK: Voris – Kiss R., Vojtkó / Skrabov, Ilvessuo / SZIRÁNYI B. (2), Illés / Szalay B., Trozsák – Galajda, Miskolczi, Mattyasovszky / Páterka (2), Kulesov, RAZUMNJAK 2 (1) / Farkas M. 1, BLASKO 1 (2), LÖVEI 1, / Vas J. (2), Pecsét, Ritó. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések: 37–36
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 8/4
Fegyelmi büntetés: végleges kiállítás (Brayden Low)
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Jól álltunk bele a mérkőzésbe, de a folytatásban olyan hibákat követtünk el, amelyek ezen a szinten elfogadhatatlanok. Az utolsó tíz percben nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, sajnálom, hogy nem sikerült, ám reálisan nézve nem érdemeltünk volna pontot, mert gyenge teljesítményt nyújtottunk.
Tokaji Viktor:
– Biztosan több ősz hajszálam lett a mérkőzés alatt... Izgalmasan alakult a hajrá, de boldog vagyok, hogy sikerült megőrizni egy gólt az előnyünkből. A második harmad után tisztában voltunk vele, hogy nem lesz könnyű a végjáték, de nem az eredményjelzőre figyeltünk, csak tettük a dolgunkat.

DAB–DEAC 3–2 (2–0, 0–1, 0–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Dunaújváros, 270
néző. V: Babic, Haszonits, Kis-Király, Váczi
DAB: JARVINEN – Erdély, Svars / Brus, Léránt / Lammi, Vas (1) / Tamás – Pinczés, Niskanen, Valtola / Dézsi (1), EMBRICH 1 (1), HADZINIKOLIC 1 / SOMOGYI 1, Szalma, Török / Horváth, Marosi, Stan. Vezetőedző: Niko Eronen
DEAC: HETÉNYI – Jakabfy, ZALAMAI / Bukor, Vokla / Bogesic, Sosunov / Sándor – Dalecky 1, Izacky (1), SPIRKO (1) / MOLNÁR 1, Sági, Révész / Kozma, Mihalik A. (1), Novotny / Mihalik G., Ördög, Smirnov. Vezetőedző: György József
Kapura lövések: 29–41
Gól – emberelőnyből: 4/0, illetve: 1/0
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen:
– Nagyon jól kezdtünk, meg akartuk mutatni, hogy ez a mi pályánk, s azt gondolom, hogy ez sikerült is, az első harmad a miénk volt. A másodikban sajnos nem éltünk a kettős előnyünkkel, s ez egyértelműen felhozta a Debrecent, mely gyorsan szépített is, majd a harmadik felvonás elején ki is egyenlített, s bár az utolsó harmadban megvoltak a lehetőségei mindkét csapatnak, egyik sem tudott élni ezekkel. Örülünk a két pontnak, nagyon keményen megdolgoztunk érte, ezért azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk végül.
György József:
– Beszéltük a mérkőzés előtt, hogy egy ilyen csatában a mentális tényezők dönthetnek. Így is történt, mert az első harmadot nagyon rosszul kezdtük, s egy perc alatt kétgólos hátrányba kerültünk. Ezt követően viszont nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe, ami végül sikerült is, de a hosszabbításban nem menedzseltük jól a korongot, a büntetőknél a hazaiak voltak pontosabbak. Ezzel együtt elégedett lehetek azzal, ahogy kétgólos hátrányból felálltunk, illetve azzal is, amilyen munkát elvégeztünk ma délután.

A JÉGKORONG ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Budapest Jégkorong Akadémia 9 7 1 1 44–21 +23 23
2. FTC-Telekom 8 6 2 29–19 +10 18
3. DVTK Jegesmedvék 10 4 2 1 3 32–29 +3 17
4. Gyergyói Hoki Klub 8 5 3 39–24 +15 15
5. DEAC 12 4 1 1 6 40–46 –6 15
6. Corona Brasov 9 4 1 4 28–23 +5 14
7. Dunaújvárosi Acélbikák 11 3 2 1 5 30–40 –10 14
8. Sport Club Csíkszereda 8 2 1 3 2 23–27 –4 11
9. UTE 10 3 1 6 29–34 –5 10
10. FEHA19 9 1 1 7 12–43 –31 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik