Erste Liga: a BJA nagyon megverte az FTC-t

Vágólapra másolva!
2022.12.23. 20:14
null
Schlekmann Márk (balra) két gólt ütött a Fradinak (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Kricskovics Antal, archív)
A második harmadban ütött négy góljára alapozva a Budapest Jégkorong Akadémia csapata 5–1-re legyőzte az FTC-t az Erste Liga pénteki játéknapján.

 

Schlekmann Márk az első harmad derekán, a kapusról kicsorgó korongból ütötte a hazaiak első gólját, majd a második húsz perc közepén beindult a hazai henger, kezdve azzal, hogy a 30. percben – kihasználva a Fradi figyelmetlen cseréjét – az egyedül kiugró Nagy Krisztián a kapus előtt elhúzta a pakkot, majd fonákkal a hálóba emelte.

Három perccel később Tóth Gergő korongja egy ferencvárosi ütőről csusszant a kapuba, majd a játékrész hajrájában 15 másodperc leforgása alatt előbb Schlekmann (emberelőnyből), majd – szintén közelről – Mirko Djumics is mattolta a széthulló Fradi-védelmet.

A harmadik periódus derekán Nagy Gergő emberhátrányban vitt végig egy szólót, lövése a kapus lábvédőjén lelassulva csúszott a kapuba.

A Brassót legyőző Csíkszeredában Sofron István duplázott a második harmadban, Jevgenyij Szkacskov és David Stach egyaránt góllal és két gólpasszal zárt. A csíkiak megszakították három mérkőzés óta tartó pont nélküli sorozatukat.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–FTC-TELEKOM 5–1 (1–0, 4–0, 0–1)
Vasas Jégcentrum, 545
néző. V: Haszonits, Németh M., Balla, Molnár M.
BJA HC: Farkas R. – Pozsgai (1), Tóth Gergely 1 (1) / Szabó B., Garát / Gőz, Tóth P. / Ádám 1 – Culigin, Galoha (1), Djumic 1 / Elo, Viikilä (1), Schlekmann 1 / Tóth R., Nagy Krisztián 1 (1), McCormick (1) / Molnár B., Ritter, Ravasz. Edző: Kangyal Balázs
FTC: Nagy Kristóf – Hrabal, Seregély Máté / Boros, Mesikämmen / Kärmeniemi, Marva / Kucsma – Kulmala, Sailio, Tóth Gergő / Betteridge (1), Nagy G. 1, Tóth A. / Bán, Farkas L., Kreisz B. / Kozma D., Galántai. Megbízott edző: Yul Hennelly
Kapura lövések: 40–40
Gól – emberelőnyből: 4/1, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Kangyal Balázs:
– Mindig nagyon nehéz a Fradi ellen játszani, az elmúlt négy napban ez volt a harmadik mérkőzésünk, rengeteget utaztunk, így kicsit fáradt volt a csapat. Óriási helyzeteket hagytunk ki, mégis sikerült öt gólt szereznünk. Néha túlságosan is kombinatívak szerettünk volna lenni, és ez a hatékonyság rovására ment, de szép ajándék ez a győzelem karácsony előtt.
Yul Hennelly: – Nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első harmad után még bármerre billenhetett volna a mérleg nyelve, de a másodikban elpártolt mellőlünk a szerencse. Az ellenfél jól használta ki a helyzeteit, fegyelmezettebbnek kell lennünk a jövőben.

SPORT CLUB CSÍKSZEREDA (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 5–2 (0–0, 3–1, 2–1)
Csíkszereda, 1950
néző. V: Mihai, Radu, Stefan Gheorghies (románok)
CSÍKSZEREDA: Adorján – Farkas T. (1), Ferencz-Csibi / Láday, Salló / Bajkó, Reisz Á. – Rokaly Sz. (2), SZKACSKOV 1 (2), STACH 1 (2) / Részegh T., SOFRON 2, Vesely 1 / Becze T., Fodor Cs., Péter B. / Péter A. Részegh Zs., Rokaly N. Edző: Tom Coolen
BRASSÓ: Polc – Boriszenko, Sweeney / Bors, O. Williams / Buda, Gajdó T. – Kóger, Schaber 1, Van Wormer (1) / Domingue 1, Gliga, Kovács M. / Gajdó B., Szabó K., Zagidullin (1) / Antal, A. Vasile, R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 43–27
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Tom Coolen:
– Végig négy sorral játszottunk, mindenkit bevontunk a játékba, ennek ellenére három fontos védőnkre sem számíthattunk, ezért támadó is játszott hátvédet. A srácok egymást segítették, a kapusunk is jól védett. és az emberelőnyös játékunk is rendben volt. Jó lesz így várni a karácsonyt!
Strenk Hunor (másodedző): – Jó színvonalú mérkőzés volt, tudtuk, hogy szépszámú közönség előtt játszunk. Két emberelőnyös helyzetet kihasználtak a hazaiak, ezzel elléptek tőlünk. Megpróbáltunk visszajönni, de kihagytuk a nagy helyzeteinket. A harmadik harmad elején bekapott gól megpecsételte a sorsunkat, megérdemelten győzött a Csíkszereda.

DVTK JEGESMEDVÉK–UTE 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)
Miskolc, 810
néző. V: Nagy A., Dósa, Vincze, Szabó D.
DVTK: VORIS – Kiss R., Vojtkó / WEHRS (2), Ilvessuo (1) / Szalay, Illés M. / Fazakas E. – Lövei, Miskolczi, Blasko / Kulesov, RAZUMNJAK 3, VAS J. (1) / Károly, Pecsét, Ritó / Csiki, Trozsák, Rőczei. Edző: Tokaji Viktor
UTE: MONOSTORI – Jekunen, Ritecz / BALÁZSI 1, Ph. Kiss / Nemes – Just, Kovács Alex, Pereszunko (1) / Kiss P., Madácsi, Shirley / Benk, Németh A., Szabó R. / Kovács S. Edző: Virág Csaba
Kapura lövések: 24–21
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor:
– Nehéz mérkőzést vívtunk, mindkét együttesből többen is sérüléssel bajlódtak. Megmutattuk, milyen a csapat tartása, és értékes három pontot szereztünk, amely még jól jöhet a végelszámoláskor.
Virág Csaba: – Nyolc hiányzónk volt, különösen a védősorból nélkülöztünk sok játékost. Az első tíz percben voltak nehézségeink, utána felvettük a tempót, kiegyenlítetté tettük a találkozót, és minőségi helyzeteink is voltak ahhoz, hogy egyenlítsünk. Sajnáljuk, hogy nem sikerült.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–FEHA19 1–6 (1–3, 0–2, 0–1)
Dunaújváros, 205
néző. V: Soós, Máhr-Stumpf, Árkovics, Dorner
DAB: Kovács D. – Varga A., Svars / Brus, Kmec / Vas Márk, Léránt / Erdély B. – Niskanen, J. Mihalik, Dézsi / Szalma, Somogyi 1, Ödman Hadzinikolic (1) / Marosi, Stan, Szabó Cs. / Pinczés, Lammi, Tamás. Edző: Niko Eronen
FEHA19: MÁRKUS – MINGAZOV (1), Racsinszkij (1) / Csollák, Dobmayer / Reiter, Kóger / Györffy, Salamon – CIZAS 1 (2), MOKSANCEV 1 (1), ZOHOVS 2 / Ambrus Cs. 1, Fekete, Keceli-Mészáros (1) / Mayer, FARKAS L. 1 (1), Zezelj / Alapi, Dézsi B., Tamási. Edző: Arany Máté
Kapura lövések: 34–36
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen:
– Nem találom a szavakat. Nagyon sajnálom, hogy ide jutottunk, egyszerűen bármivel próbálkozunk, bármilyen változtatásokat vittünk végbe a közelmúltban, nem tudunk kijönni a gödörből. Még keményebben kell dolgoznunk, nincs más út.
Arany Máté: – Összeállt a csapat még úgy is, hogy ebben az összeállításban még nem játszottunk együtt. A kapusteljesítmény megadta az alapot és a biztonságot ahhoz, hogy nyugodtan és higgadtan tudjunk játszani. Az új játékosok látványosan megdobták a csapat morálját, lendületet adtak, s ennek eredménye volt a viszonylag sima győzelem.

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Budapest Jégkorong Akadémia 23 16 2 1 4 104–52 +52 53
2. Gyergyói Hoki Klub 23 16 1 1 5 99–57 +42 51
3. DVTK Jegesmedvék 23 12 3 1 7 76–60 +16 43
4. Corona Brasov 24 10 3 2 9 71–69 +2 38
5. Sport Club Csíkszereda 24 9 3 4 8 82–81 +1 37
6. DEAC 23 11 1 1 10 75–76 –1 36
7. FTC-Telekom 24 11 2 11 74–78 –4 35
8. UTE 25 7 2 2 14 78–94 –16 27
9. Dunaújvárosi Acélbikák 25 5 2 2 16 77–116 –39 21
10. FEHA19 22 3 1 2 16 47–100 –53 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik