Hosszabbításban nyertek a brassóiak, és egyenlítettek az Erste Liga döntőjében

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.04.10. 20:31
null
Fotó: Facebook/Corona Brasov
A jégkorong Erste Liga döntőjének második meccsén a Corona Brasov hosszabbításban 3–2-re legyőzte a Gyergyói HK-t, és ezzel 1–1-re egyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában.

Egy lépéssel közelebb került csütörtök este a Gyergyói HK az Erste Liga aranyérméhez, miután a pályaelőnyt élvező Corona Brasov együttesét idegenben, hosszabbításban győzte le. Azon a találkozón a hét mérkőzésből álló elődöntős szériából érkező Brassó kapta el jobban a ritmust, háromszor is megszerezte a vezetést, de mindegyik alkalommal egyenlített az egyre jobban belelendülő Gyergyó, végül a hosszabbítás 74. percében Dallas Gerads emberelőnyös találata vendégsikert hozott. 

Pénteken ismét Brassóban csaptak össze a felek, bár a mérkőzés ritmusa eleinte lassabb volt, a párharcok élessége, valamint a feszültség jobban megmutatkozott a jégen. Kihagyott emberelőny után ezúttal is a brassóiak szerezték meg a vezetést, a 10. perc elején a vendégek harmadában, a sarokban nyert párharcot a Brassó, Jared Van Wormer ahogy hozzákerült a pakk, éles szögből, fonákkal a kapura tette, ezzel pedig Juha Rinnét alaposan meglepte. Próbált szinte azonnal válaszolni a GYHK, Janne Väyrynen került rövid időn belül kétszer is nagy helyzetbe, de Adorján eszén nem tudott túljárni. 

Az első szünet utáni cserékben próbált feljebb kapcsolni a Gyergyó, ezt a lendületet egy brassói emberelőny ugyan kissé megszakította, de nem szüntette meg. A vendégek kibekkelték az emberhátrányt, és a kiegészülés pillanatában gyors ellenakciót indítottak: kettő az egy ellen indultak meg a gyergyóiak, Sárpátki Tamás remek érzékkel kivárt egy pillanatra, visszapasszolt a második ütembe érkező társnak, ezzel a védelem és a kapus is elmozdult, visszakapva a korongot Sárpátkinak már csak a félig üresen maradt kapuba kellett lőnie. A 27. percben olyan történt, ami ebben a párharcban még nem, a Gyergyói HK megszerezte a vezetést a rendes játékidőben, emberelőnyben egy pontos lövéssel Matias Haaranen használta ki a társak remek takarását. Nem sokáig volt lépéselőnyben Szilassy Zoltán együttese, a harmad derekán ugyanis Bors Huba-Ferenc lepte meg Rinnét, betört a kapu elé, és amikor a kapus és a védő egyaránt passzra számított, fonákkal, Rinne lábai között a hálóba lőtt. Ismét megváltozott a játék dinamikája, a vendégek fölénye alábbhagyott, a Brassó egy percig támadhatott öt a három ellen, de Radim Valchar lövése a kapuvasról kifelé pattant. 

Az utolsó játékrészben időnként csapongó játékot láthattak a nézők, de hatalmas lehetőségekből így sem volt hiány, Császár Hunor és Vincze Péter a vendégek részéről, míg a Coronától David Levin és Valchar veszélyeztetett. A hajrára fordulva a Brassó hatalmas lehetőséghez jutott, az utolsó két percre emberelőnybe került, de Rinne bravúrjaival maradt a 2–2. A ráadásban sem maradtak el az izgalmak, a két együttes próbálta egymás túllicitálni a nagyobbnál nagyobb helyzetek kialakításában. A 75. percben megszületett a mindent eldöntő találat, a Brassó lendült akcióba, a szélről középre tett korong megpattant egy védőn, amely így Levin elé került, aki egy gyors mozdulattal a kapuba lőtt. A Corona nyert és egyenlített a párharcban, az Erste Liga döntője hétfőn, Gyergyóremetén folytatódik.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Corona Brasov (romániai)–Gyergyói HK (romániai) 3–2 (1–0, 1–2, 0–0, 1–0) – hosszabbításban
Brassó, 1087 néző. V: Gebei G., Tóth R., Kovács P., Varjú
BRASOV: ADORJÁN – Piche (1), Stief / Boriszenko, Wardley / Gecse, BORS 1 – VALCHAR (1), WELSH, D. LEVIN 1 / Kóger (1), Cornet, VAN WORMER 1 / Molnár Zs., Részegh T. (1), Filip / Rokaly-Boldizsár, Gajdó B. (1), Vasile. Edző: Strenk Hunor és Matthew Myers
GYERGYÓ: Rinne – HAARANEN 1, Raymond / Mesikämmen, Fejes (1) / Williams, Jalasvaara / Szabó T. – Bodó (1), GERADS, Orban / Vincze P., TRANCA (1), SÁRPÁTKI 1 / Ravasz, Császár, VÄYRYNEN / Sándor-Székely, Csiszer, Ádám. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 40–37
Emberelőny-kihasználás: 7/0, ill. 3/1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
Tegnap, 21:05

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
Tegnap, 13:10

Másodikként a Brassó jutott be az Erste Liga döntőjébe

Jégkorong
2026.04.05. 19:08

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

A hetedik, brassói meccs dönt a második döntősről az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.03. 20:39

Erste Liga: a DVTK kiejtésével döntős a Gyergyó, tartalékosan is lépéselőnybe került a BJA Brassóban

Jégkorong
2026.04.01. 19:46

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Újabb győzelmével már a döntő kapujában a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.03.30. 21:27
Ezek is érdekelhetik