Férfi jégkorong: kemény hét előtt Majoross Gergely együttese

B. Zs.B. Zs.
2026.04.20. 08:53
null
Majoross Gergely (Fotó: Dömötör Csaba)
Csütörtökön és pénteken lejátszotta két felkészülési mérkőzését a májusi A-csoportos jégkorong-világbajnokságra készülő férfiválogatottunk, Majoross Gergely tanítványai először kikaptak a lengyelektől, másodjára azonban hosszabbításban megverték őket. A héten négy találkozó vár a mieinkre.

FELEMÁS ÉRZÉSEKKEL ZÁRTA az elmúlt hetet a magyar férfi jégkorong-válogatott, hiszen két eltérő kimenetelű felkészülési mérkőzést is lejátszott a lengyelek ellen. Elsőre nagyon kiütközött, hogy az ellenfél előrébb jár a munkában, csütörtökön nem mozgott ugyanazon a sebességen a két alakulat, így a vendégek 4–0-ra győztek. Pénteken, ahogy előzetesen beszélt róla a magyar szakmai stáb, teljesen más kerettel álltak fel a mieink, mert a felkészülést mintegy negyven játékossal kezdte meg a csapat, így erre minden lehetőség megvolt. Ez a mérkőzés jobban nézett ki, noha az utolsó percig vezettek a lengyelek, Dobos Mihály először egyenlített a lefújás előtt, majd a hosszabbításban megszerezte a győzelmet a mieinknek. 

„Sokkal jobb volt a szánk íze a második mérkőzés után – mondta a Nemzeti Sportnak Majoross Gergely szövetségi kapitány. – Az első találkozón nem sokat láttunk vissza azokból a taktikai részletekből, amelyeket gyakoroltunk. Pénteken ez megváltozott, sokkal energikusabb volt az együttes. Ha nem tudunk eleget korcsolyázni, nincs esélyünk a nemzetközi színtéren. Az első keretünk ezt nem tudta teljesíteni, elfojtották a támadásainkat, a pénteki már megtette, így könnyebben tudott helyzeteket teremteni.”     

A két találkozón több újonc is bemutatkozott, köztük volt az Egyesült Államokban játszó Fehér Kolos, aki 20 évesen debütált.

„Óriási megtiszteltetés, már nagyon vártuk a mérkőzést, a hét elején megtudtuk, hogy biztosan jégre lépünk mi, újoncok is – emlékezett Fehér. – Igyekeztünk minél jobban felkészülni, ez volt pályafutásom első felnőttmérkőzése, remélem, még sokszor léphetek pályára a válogatottban. Jól bírtam az iramot, kemény edzéseink voltak, egész héten a magas intenzitásra törekedtünk, ami sokat segített a tempó tartásában. Remek mérkőzés volt a második, megérdemelten győztünk.”     

A következő hét sűrű lesz férfiválogatottunknak, hiszen összesen négy mérkőzést játszik, lesz, amikor egyszerre két helyen. Csütörtökön és pénteken Bielben Svájc ellen lép jégre Majoross Gergely együttese, míg pénteken és szombaton hazai környezetben is látható lesz nemzeti csapatunk, először Szombathelyen, majd szombaton Győrben Japán ellen.      

 

 

Legfrissebb hírek

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
Tegnap, 11:46

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
2026.06.09. 10:55

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
2026.06.08. 20:03

Finnország hosszabbításban törte össze a svájci álmokat Zürichben

Jégkorong
2026.05.31. 23:20

Jégkorong: Halász Béni Fehérvárra igazolt – hivatalos

Jégkorong
2026.05.29. 10:47

Áthidalni még nem, csökkenteni tudjuk a különbségeket – hoki-vb-értékelés

Jégkorong
2026.05.29. 09:34

Majoross Gergely: A legfontosabb, hogy sikerült a megfelelő kultúrát kiépíteni

Jégkorong
2026.05.28. 11:29

Erste Liga: Arany Gergely az újoncnál folytatja

Jégkorong
2026.05.27. 19:09
Ezek is érdekelhetik