A versenyben maradásért küzd pénteken a Fehérvár az osztrák hokiligában

B. Zs.B. Zs.
2026.03.06. 10:01
A Hydro Fehérvár AV19 péntek este 19.15-től a Vienna Capitals együttesét fogadja az ICEHL rájátszáskvalifikációs párharcának második mérkőzésén. A kék-fehérek szerdán elveszítették a széria első találkozóját, így győzelmi kényszerben lépnek jégre, ha nem nyernek, véget ér az idényük.
Stipsicz Bence szerint több minőségi lehetőségre lesz szükségük pénteken (Fotó: Kovács Péter)

GYORSAN JAVULNI, ez lehet a Fehérvár mottója péntekre. A Volán az alapszakaszban elért 10. helye után a rájátszás­kvalifikációban a Béccsel küzd a playoffba jutásért, a párharc szerdai első felvonása nem alakult jól a kék-fehéreknek.

Bár nem kezdett rosszul a Fehérvár, a 13. percben megszerezte a vezetést a Vienna, és ezt követően csak futott az eredmény után a magyar együttes, de olykor a bécsiek után is, a második játékrészben két gólt is gyors ellentámadásból szerzett a Capitals.

„Próbáltunk támadni az elején, talán egy kicsivel jobb helyzeteket kellett volna teremtenünk, nem a ideális szituációból is szeretjük ellőni a korongot – mondta a Fehérvár védője, Stipsicz Bence.  – A Vienna ellenben betalált, ami egyértelműen megakasztotta a lendületünket, ellenfelünknek pedig megkönnyebbülést hozott. Nem dolgoztuk ki eléggé a helyzeteket emberelőnyben, nem passzoltunk eleget, csak lőni szerettünk volna, a hazaiak pedig agresszíven a kinti zónákban tartottak minket. A lövésszámunk rendben volt, de több minőségi lehetőségre lesz szükségünk pénteken.”

Ahogy Stipsicz is említette, bár megnyerte a kapura lövési versenyt a Fehérvár 28–22-re, ha a helyzetek minőségét megnézzük, a mérleg inkább az osztrákok felé billen. Pénteken az emberelőnyökkel is jobban kell sáfárkodni, az elmúlt hetekben ebben a mutatóban nem remekel a Volán, szerdán négyszer támadhatott létszámfölényben, egyik lehetőséggel sem tudott élni. Ebben mindenképpen javulni kell, ha még szeretne valamit ettől az idénytől.

Csütörtökön kiderült, hogy a liga másik magyar csapatából, a Fradiból távozó házi pontkirály, Brady Shaw az osztrák központú hokiligában marad, visszatér Innsbruckba.

ICEHL
Rájátszáskvalifikáció
2. mérkőzés
19.15: Hydro Fehérvár AV19–Vienna Capitals (osztrák)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Vienna javára

 

Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: tizenegyen hagyják el az FTC-t

Jégkorong
2026.06.05. 16:11

Ortenszky Tamással erősített a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.06.03. 21:07

ICEHL: a HC Milano csatlakozott a mezőnyhöz

Jégkorong
2026.06.01. 16:46

ICEHL: a következő szezonban is Timo Saarikoski irányítja az FTC-t

Jégkorong
2026.06.01. 13:08

Jégkorong: Halász Béni Fehérvárra igazolt – hivatalos

Jégkorong
2026.05.29. 10:47

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
2026.05.21. 13:16

Kiss Roland: Ha nem vagyok otthon, kell egy olyan teljesítmény, ami miatt megéri itt lenni

Jégkorong
2026.05.15. 16:33

Hegedüs Levente: Egy álmom vált valóra, hogy itt lehetek

Jégkorong
2026.05.11. 11:39
Ezek is érdekelhetik