Divízió I/A jégkorong-vb: Seregély Máté sérülés miatt nem játszhat

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.04.15. 16:46
Seregély Máté (27) (Fotó: Dömötör Csaba)
Seregély Máté, a magyar bajnok FTC-Telekom hátvédje sérülés miatt kihagyja a jövő vasárnap kezdődő bolzanói divízió I/A jégkorong-világbajnokságot.

 

A 24 éves hátvéd a Corona Brasov elleni Erste Liga-döntő negyedik, utolsó mérkőzésének első harmadában sérült meg. Akkor nem is tudta folytatni a játékot, később pedig kiderült, hogy súlyosabb a sérülése, így a bajnokság lezárulta után sem tudott csatlakozni a válogatott felkészüléséhez.

„Rosszul estem a palánknak és sajnos műteni kell a jobb vállamat. Szalagszakadásos ficam, ez pályafutásom eddigi legsúlyosabb sérülése. Szerdán lesz az operáció és utána következik a rehabilitáció. A műtét után közel két hónap múlva terhelhetem a vállamat ismét” – mondta az MTI megkeresésére Seregély.

A szövetség tájékoztatása szerint a csapat két kapussal, Bálizs Bencével és Horváth Dominikkal folytatja a felkészülést, Farkas Rolandtól köszöntek el. Garát Zsombor amerikai klubjával bejutott a rájátszásba, Erdély Csanád a dán döntőben érdekelt, és Sofron István is később érkezik.

A felkészülés kedden folytatódik, már Székesfehérváron, az Alba Arénában. Az újabb edzések után pénteken és szombaton az elitben szereplő norvégokkal találkoznak Don MacAdam szövetségi kapitány játékosai az új csarnok hivatalos megnyitóján.

A csapat jövő hétfőn utazik el Bolzanóba, és még egy meccset játszik a vb rajtja előtt: kedden este Meranóban az olasz együttes lesz az ellenfél a főpróbán.     A divízió 1/A vb április 28-án indul, az első ellenfél Japán lesz. Ezt követően sorrendben a dél-koreai, a román, a házigazda olasz, majd a szlovén gárdával találkozik a válogatott. Az elitbe az első kettő jut fel, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A vb után, május 7-én Kanada ellen zárja a szezont a magyar csapat az MVM Dome-ban.

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19)
HÁTVÉDEK: Falus Ádám (FEHA19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Hadobás Zétény (Visby/Roma, svéd), Horváth Milán (Briancon, francia), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (Martigny, svájci), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJAHC)
CSATÁROK: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bálint (Briancon, francia), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (BJAHC), Nemes Márton (Mora, svéd), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Northern Michigan University, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sebők Balázs (Iserlohn, német), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP, finn)

 

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
Tegnap, 13:57

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
Tegnap, 12:15

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
Tegnap, 9:47

Fantasztikus győzelemmel karnyújtásnyira került a mieink bennmaradása a hoki-vb-n

Jégkorong
2026.05.19. 20:14

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
2026.05.19. 16:10

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs

Jégkorong
2026.05.19. 10:43

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2026.05.18. 20:24
Ezek is érdekelhetik