Jégkorong: a kanadaiak a magyarok játékát és a szurkolókat is dicsérték

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 11:37
A kanadaiakat meglepte a magyarok gyors játéka, és ezáltal elégedettek is voltak, hogy jó meccset játszottak a mieinkkel az A-csoportos világbajnokság előtt. Bálizs Bence arról beszélt, alig várják a dánok elleni nyitó meccset, s kitért Rajna Miklós sérülés miatti kiesésére is.

„Nagyon jól játszottak a magyarok, gyorsak voltak, megleptek minket. Egy hónapja nem játszottunk meccset, ezért ez tökéletes volt arra, hogy felkészítsen minket a világbajnokságra– összegzett a kanadaiak 5–2-es győzelme után Sammy Blais, aki a magyar szurkolókra is kitért: – Nehéz rájuk szavakat találni, átjött mennyire szeretik a válogatottjukat. Ennél többet pedig kívánni sem lehet.”

Cody Glassnak nemcsak amiatt volt kiváló estéje, mert nagyon élvezte azt az atmoszférát, amelyben a magyar válogatott ellen játszottak, hanem mert három gólt szerzett. Videónkban elmondta, érezte-e, amikor reggel felkelt, hogy ilyen eredményes lesz.

Bálizs Bence elmondta, hogy a Kanada elleni mérkőzés kiváló volt arra, hogy megtapasztalják, mi vár rájuk Tamperében, s már nagyon várják, hogy jégre lépjenek a dánok elleni nyitó meccsen. Az NSO Tv arról is kérdezte a kapust, miképpen fogadta, hogy Rajna Miklós megsérült a hétfői edzésen, s emiatt nem tarthat a csapattal az A-csoportos világbajnokságra.

JÉGKORONG
Világbajnoki felkészülési mérkőzés
MAGYARORSZÁG–KANADA 2–5
(1–2, 0–2, 1–1)
Budapest, MVM Dome, 14 756 néző. Vezette: Németh M., Rencz, Kövesi, Muzsik
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Stipsicz, Fejes / Szabó B., Hadobás / Kiss R. (1), Horváth M. / Garát, Pozsgai – SEBŐK (1), Hári J., GALLÓ 1 / ERDÉLY CS. (1), Bartalis I., SOFRON 1 / Nagy G., Papp K., Terbócs / Csányi, Nagy Krisztián, Vincze P. / Kóger D. Szövetségi kapitány: Kevin Constantine
KANADA
: Montembeault (Levi) – Middleton, Weegar / Barron, BEAR (1) / Josepf, Myers (1) / CROUSE 1 (1) – BLAIS 1, Lucic (1), Veleno (1) / Carcone, Fantilli, McBain / Laughton, Quinn, Toffoli / GLASS 3, Krebs (1), Neighbours. Szövetségi kapitány: André Tourlgny
Gólok:
Sofron I. (05:35, Erdély Cs., 1–0), Blais (07:59, Lucic, Veleno, 1–1), Glass (16:32, 1–2), Crouse (26:18, Krebs, Bear, 1–3), Glass (35:34, 1–4), Galló (48:57, Kiss R., Sebők, 2–4), Glass (58:11, Myers, Crouse, 2–5)
Kapura lövések: 29–35
Gól – emberelőnyből: 3/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG

Kevin Constantine: – Igazán élvezetes meccs volt. Harmincnyolc év alatt az ember néha megunja a hokit, de ezen az estén izgatottak voltunk az ország, a város és a szurkolók miatt. Tizenötezer ember kiváló hangulatot teremtett. Általában nem figyelek a pályán kívüli tényezőkre, de őszintén szólva most nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ki-kinézzek a lelátóra. Természetesen nem lehet összehasonlítani ezt a találkozót egy tétmeccsel, de elégedett vagyok a srácokkal, mert jó mérkőzést játszottak, keményen dolgoztak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik