Jégkorong: Rajna Miklós Angliába igazolt az idény végéig

Vágólapra másolva!
2023.02.21. 21:09
null
Rajna Miklós (időlegesen) távozott a lila-fehérektől (Fotó: Dömötör Csaba)
A brit jégkorongbajnokságban (EIHL) szereplő Coventry Blaze hivatalos honlapján jelentette be, az idény végéig kölcsönvette a UTE magyar válogatott kapusát, Rajna Miklóst.

 

A brit csapat hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint Rajna személyében tapasztalt kapussal gyarapodott a keret, kiemelik a idény során nyújtott remek statisztikáit (91 százalék fölötti védési hatékonyság), s megemlítik, hogy a 31 éves játékost háromszor is megválasztották az idény legjobb kapusának Magyarországon.

A Blaze bejelentéséből az is kiderül, hogy Rajna kedden már meg is érkezett Coventrybe, s a hétvégén bemutatkozhat új csapatában.

Rajna Angliába igazolásának egyébként a magyar válogatott lehet az egyik legnagyobb nyertese, hiszen miután az UTE kiesett az Erste Liga rájátszásának selejtezőjében, befejeződött az idény számára, így az elit-vb-n szereplő válogatott kerettagságára erősen esélyes kapus számára is. Azzal viszont, hogy Coventrybe igazolt, továbbra is játékban maradhat Rajna.

Az EIHL alapszakaszából a Coventrynek még 14 bajnokija van hátra, s gyakorlatilag már bejutott a rájátszásba, amely április 16-ig tart, a finn–lett közös rendezésű elit-világbajnokság pedig május 12-én kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik