Osztrák hokiliga: Ausztriában zárt kapusak a mérkőzések

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 15:34
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának elnöke, Gál Péter Pál szerint a koronavírus-járvány miatt az Ausztriában bevezetett szigorítások ellenére is tovább tud folytatódni az osztrák liga (ICEHL) – írja az MTI.

Gál szerdán az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, hogy az együttes célja bekerülni a rájátszásba, és ott markánsabban szerepelni” a tavalyi teljesítményüknél, azaz az első körös búcsúnál. A Fehérvár jelenleg a második az alapszakaszban, ezzel pedig rájátszásra jogosító helyen áll.markánsabban szerepelni” a tavalyi teljesítményüknél, azaz az első körös búcsúnál. A Fehérvár jelenleg a második az alapszakaszban, ezzel pedig rájátszásra jogosító helyen áll.

„Könnyen elképzelhető, hogy ez akár a jövő évre átnyúló időszak lesz. Én abban reménykedek, hogy maga a sport majd tovább tud menni, hogyha az osztrák térfélen zárt kapusan is, de legalább képesek leszünk a mérkőzéseket lejátszani, képes lesz a liga megrendezni, mert ez az alap – nyilatkozta Gál Péter Pál.

Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat, ezért a játékosokat is sűrűbben tesztelik. A fehérvári klub elnöke elmondta, az osztrák liga kedden arról döntött, hogy a következő három hétben nézők nélkül zajlanak majd a találkozók, míg a magyar oldalon védettségi igazolvánnyal és maszkban be lehet menni a csarnokokba.

Gál jelezte, a szigorítás nyilvánvalóan negatív hír a játékosoknak, huzamosabban megviseli őket, de reméli, hogy január-február környékén már ismét nézők előtt játszhatják majd a mérkőzéseket Ausztriában is. Hozzátette, jelenleg sérüléshullám sújtja az együttest, de a meghatározó játékosokat helyettesítő fiatalok eddig nem okoztak csalódást.

Legfrissebb hírek

Az FTC és a Fehérvár is kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.28. 21:48

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Hári János: Reméljük, sűrűbben váltunk majd az agresszívebb taktikára!

Jégkorong
2026.01.24. 09:05

Otthon kapott ki a Ljubljanától a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.23. 21:45

Bő másfél hónap alatt másodszor verte meg az FTC a címvédő Salzburgot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.21. 21:04

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
2026.01.17. 22:02

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.16. 22:12

ICEHL: hiába fordított a Fehérvár, kikapott odahaza a Bolzanótól

Jégkorong
2026.01.14. 21:35
Ezek is érdekelhetik