NHL: két menetrenddel készülnek a pekingi olimpia miatt

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.07.23. 16:01
null
Illusztráció: AFP
Két menetrenddel készül az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) az október 12-én rajtoló 2021–22-es idényre attól függően, hogy az ott játszók szerepelnek-e a februári pekingi téli olimpián.

Arról még nem született döntés, hogy az NHL-játékosok pályára lépnek-e az ötkarikás játékokon, ugyanakkor a liga egyik tervezete február 7. és 22. közötti szünettel számol. Az alapszakasz ebben az esetben április 29-én zárulna, a Stanley-kupa döntője pedig június végére esne. Ha a sztárok mégsem vehetnek részt – erről az NHL, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet –, akkor nem lesz februárban kéthetes leállás, és minden más időpont (alapszakasz vége, döntő) két héttel előrébb kerül.

A nyitó napon játssza fennállása első mérkőzését a Seattle Kraken, amely a Vegas Golden Knights vendége lesz, és ezen a napon fogadja a címvédő Tampa Bay Lightning a Pittsburgh Penguinst. A Seattle első hazai fellépése október 23-án lesz, akkor a szomszéd Vancouver Canucks megy látogatóba.

A New York Islanders új csarnokának építése miatt az első 13 találkozóját idegenben játssza, egyetlen csapat sem kezdte még ilyen hosszú idegenbeli túrával a szezont. Az NHL-rekord 14 idegenbeli meccs sorozatban, a Vancouver Canucks 2010 januárja és márciusa között nem tudott otthon játszani a téli olimpia és paralimpia miatt.

Az idei döntő „ismétlését” december 7-én rendezik, a Montreal Canadiens fogadja a Tampát. Két nyitott pályás csata lesz, január elsején a hagyományos Winter Classicon a Minnesota Wild látja vendégül a St. Louis Bluest, míg február 26-án a Nashville Predators–Lightning derbi lesz szabadtéren.

Az All Star-gálát február 4–5-én tartják Las Vegasban.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07