Jégkorong: kazah-kanadai válogatott centert igazolt a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.28. 15:27
null
St. Pierre motiváltan érkezett Miskolcra (Fotó: AFP)
A Tipsport Ligában szereplő DVTK Jegesmedvék csapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a legutóbb a brit élvonalban a Sheffield Steelersnél szereplő 36 éves kanadai születésű kazah válogatott Martin St. Pierre-t. Martin St.Pierre 39 NHL-, 625 AHL- és 251 KHL-mérkőzéssel, valamint EBEL-bajnoki címmel a háta mögött érkezett Miskolcra.

A centerként és balszélsőként egyaránt bevethető csatár útja a kanadai Ontario Hockey League-en, az ECHL-en az AHL-en keresztül vezetett egészen az NHL-ig. 2005-ben a Chicago Blackhawks színeiben mutatkozott be a világ legerősebb bajnokságában, később pedig szerepelt a Boston Bruins, és az Ottawa Senators csapatában is – áll a DVTK hivatalos honlapján.

Az NHL-ben 38 mérkőzésen szerzett 8 pontot követően Európában folytatta 2010-től: a KHL-ben, a finn élvonalban és az EBEL-ben is szerepelt a 2010–11-es idényben – utóbbi ligában bajnoki címet szerzett a Salzburggal.

A bajnoki címet követően hazatért Kanadába és az AHL-ben három szezon alatt 171 pontot szedett össze, s egy meccsen újra lehetőséget kapott az NHL-ben, ezúttal a Montreal Canadiensnél.

Végül 2014-ben ismét visszatért Európába, s a Medvescak Zagreb KHL-es csapatához került, majd egy év múlva a Barys Astana játékosa lett, és megszerezte a kazah állampolgárságot is. A kazahokkal két Divízió 1/A-s világbajnokságon járt, 2017-ben és 2019-ben is pályára lépett a magyar válogatott ellen. A 2018/2019-es szezont a Kunlun Red Star KHL-es csapatában töltötte, Miskolcra pedig a Sheffield Steelers együttesétől érkezik.

„Nagyon boldog és motivált vagyok, hogy a DVTK Jegesmedvék játékosa lehetek. – idézi Martin St.Pierre-t a dvtk.eu – Tapasztalatommal és támadópotenciálommal igyekszem majd segíteni a csapatot, hogy szép sikereket érjünk el és minél több mérkőzést nyerjünk meg. Több barátommal beszéltem a bajnokságról és a DVTK-ról és mindenkitől csak jókat hallottam. Nagyon várom, hogy minél előbb csatlakozhassak a társakhoz. Hallottam, hogy remek a hangulat a csarnokban, valamint, hogy az idegenbeli meccsekre is mindig sok szurkoló kíséri el a csapatot, így ez is még tovább motivál. Remélem, sok örömet fogunk nekik szerezni.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik