Jégkorong: kanadai csatárt igazolt a Fehérvár AV19

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 12:37
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata szerződtette Félix Girardot – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A 25 esztendős centert 2013-ban a negyedik körben választotta a Nashville Predators az NHL-drafton, ám Girard nem kapott lehetőséget a bajnokságban, később pedig csapata el is cserélte őt a Colorado Avalanche-hez.

Félix Girard az elmúlt öt évben az AHL-ben játszott, az előző, 2018–2019-es idényben a Manitoba Moose színeiben 70 mérkőzésen öt gólt szerzett, s kiosztott 13 asszisztot.

„Úgy gondolom, hogy az EBEL remek lehetőség arra, hogy elkezdjem az európai karrierem, emellett számos korábbi játékostársam szerepel ebben a ligában, tőlük csak jót hallottam a versenysorozatról. Jól korcsolyázó játékosnak tartom magam, aki jó döntéseket hoz a jégen, ezen kívül fontos számomra az, hogy a csapattársaimat is minél több ponthoz és gólhoz segítsem hozzá. Nagyon várom, milyen lesz nagyobb pályán játszani, hiszen eddig csak Észak-Amerikában szerepeltem”– idézi a fehérváriak honlapja a centert.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor kezdődik az Erste Liga új idénye – hivatalos

Jégkorong
9 órája

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
2025.07.30. 17:48

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Horváth Bálint hazatért, és a BJAHC-hoz igazolt

Jégkorong
2025.07.25. 13:02

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
2025.07.19. 11:25

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik