Miért, miért, miért? – Kohán Gergely jegyzete

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 00:10

Ez az egyetlen szó visszhangzik a fejekben péntek este óta a Miskolci Jégcsarnokban lejátszódó döbbenetes, teljességgel felfoghatatlan és elfogadhatatlan jelenetsorok kapcsán. Hogy mégis mi a búbánat visz rá embereket(?) arra, hogy a nemzetközi viszonylatban véve is az egyik legbarátságosabb, legcsaládiasabb szurkolótábort magáénak tudó csapatsportág egy újabb, ünnepnek induló eseményén odáig süllyedjenek, hogy bármiféle ok és előzmény nélkül, csak úgy a hecc kedvéért békésen szurkoló családokra – gyerekekre, nőkre, idősekre – támadjanak?! 2018-ban, előre kitervelten!

És ebből az aspektusból történetesen teljesen irreleváns, hogy ez most hoki-, foci- vagy lengőteke-mérkőzésen történt, mert ennek a sporthoz az égadta világon semmi köze. Ez köztörvényes bűncselekmény, néhány kisebbségi komplexusos hülyegyerek agyatlan, gyáva ámokfutása.

Pedig olyan szépen indult minden… Láttuk, ahogy az immár kétországosra bővült szlovák-magyar jégkorongbajnokság meccsei előtt a szurkolótáborok megtapsolják mindkét himnuszt; láttuk, amint a Tüskecsarnokban az Érsekújvár magyarul tudó személyzete a MAC elleni bajnoki harmadszünetében kedélyesen cseverészik a budapesti gyerekszurkolókkal a vendégkispad mellől; és láttuk, hogy Kassán, a nyolcezres aréna gigantikus kivetítőjén „Üdvözöljük a Jegesmedvéket a Tipsport Ligában és Kassán!” felirat fogadja (hibátlan magyarsággal!) a nagy rivális DVTK-t.

Erre jön egy maroknyi agyhalott, aki mindent elkövet, hogy két ország többéves kemény erőfeszítéseit egy csapásra megsemmisítse. Egy pillanatig se legyenek kétségeink: a Miskolcon balhézó véglényeket saját honfitársaik szégyellik a legjobban – északi szomszédainknál, Szlovákiában nem győznek elhatárolódni és bocsánatot kérni a vállalhatatlan kisebbség vállalhatatlan viselkedése miatt.

Mi válaszul két dolgot tehetünk: mindent elkövetünk, hogy ilyesmi a jövőben semmilyen körülmények között ne fordulhasson elő, illetve nagy (erkölcsi) erőfeszítés árán elfogadjuk a békés nagy többség bocsánatkérését, hogy a két ország vékony jégen táncoló, de az utóbbi években nagy nehezen normalizálódni látszó viszonya ne menjen tönkre újra harminc birka miatt.

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik