Jégkorong: Oroszország rendezi a 2023-as vb-t

MTI MTIMTI MTI
2018.09.27. 16:21
Oroszország rendezi a 2023-as jégkorong-világbajnokságot – közölte az orosz sportági szövetség alelnöke a TASZSZ hírügynökséggel.

„Minden eldőlt, a három ország szövetsége megegyezett. Szentpéterváron rendezik a 2023-as világbajnokságot, majd 2024-ben Csehország, 2025-ben pedig Svédország ad otthont a tornának” – fogalmazott Roman Rotenberg.„Minden eldőlt, a három ország szövetsége megegyezett. Szentpéterváron rendezik a 2023-as világbajnokságot, majd 2024-ben Csehország, 2025-ben pedig Svédország ad otthont a tornának” – fogalmazott Roman Rotenberg.

A döntés a nemzetközi szövetség (IIHF) féléves máltai kongresszusán született, ám a 2023-as torna házigazdájának bejelentésére csak a jövő évi vb alatt, az éves közgyűlésen kerül majd sor Pozsonyban.

Ez lesz a nyolcadik vb Oroszországban: legutóbb 2016-ban Szentpétervár és Moszkva közösen adott otthont a sportági csúcseseménynek, míg Szentpétervár 2000-ben önállóan volt házigazda, miként Moszkva 1957-ben, 1973-ban, 1979-ben, 1986-ban és 2007-ben.

Korábban az orosz bajnokságban (KHL) szereplő SZKA Szentpétervár elnöke, Gennagyij Tyimcsenko jelentette be, hogy 2023-ra megépül a városban a világ legnagyobb jégkorongcsarnoka.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Jégkorong-vb: Kanadával kezd a magyar válogatott

Jégkorong
2026.09.07. 13:52

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49