NHL: Kínában terjeszkedne a liga, bemutató meccseket szervez

Vágólapra másolva!
2017.03.29. 14:02
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetőinek nem titkolt célja, hogy meghódítsák a kínai piacot, s első lépésként már idén ősszel bemutató mérkőzéseket rendeznek majd a távol-keleti országban.

Tengerentúli híradások szerint a Los Angeles Kings és a Vancouver Canucks már alá is írta a szerződést a szeptemberi, Perkingben és Sanghajban sorra kerülő egymás elleni mérkőzésekről.

A hivatalos bejelentés csütörtökön várható.

Gary Bettman, az NHL első embere a múlt héten adott interjújában beszélt arról, hogy céljuk a 2022 es pekingi téli olimpiáig folyamatosan jelen lenni Kínában. Ez nem csupán előszezonmeccseket jelent, hanem segítséget grassroots (szabadidős, amatőr) programok indításában és működtetésében, valamint olyan találkozók rendezését, melyeken NHL-es együttesek lépnének jégre helyi klubok ellen.

Az 1.3 milliárd lakosú országban a jégkorong továbbra is gyerekcipőben jár, nincsen szervezett bajnoki rendszere, a válogatott pedig a divízió I/B-s világbajnokságon szerepel. Az NHL illetékesei ugyanakkor bizakodóak a fejlődési és terjeszkedési lehetőségeket illetően, ugyanis a kínai állam elszánt a sportág fejlesztésében. Már csak azért is, hogy a 2022-es olimpián minőségi hazai válogatott léphessen jégre. Az NHL pedig ehhez nyújt segítséget.

Az NHL szándékaival a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is tisztában van. A NOB-nak többek között az volt az egyik érve az NHL-ben szereplő játékosok 2018-as pjongcsangi részvétele mellett a profiligával történt tárgyalásokon, hogy a dél-koreai jelenlét ugródeszkája lehetne az NHL kínai terjeszkedésének.

Bettmant ugyanakkor nem győzte meg ez az érv, ő úgy gondolja, hogy a Koreai Köztársaságban nincs komoly lehetőség a számukra. Szerinte úgy járnának, mint Japánnal, ahol az 1998-as naganói olimpia után nem törődtek már a sportággal, annak ellenére, hogy az ott rendezett NHL-mérkőzések óriási népszerűségnek örvendtek. A sportvezető úgy véli, Kína elszánt és tenni akar a fejlődésért, ami optimizmusra ad okot.

A NOB és az NHL eddig nem tudott megegyezni a pjongcsangi játékokról, s legutóbb Bettman azt mondta, hogy jelen állás szerint arra kell számítani, a náluk szereplő hokisok nélkül zajlik majd a torna.

 

Legfrissebb hírek

NHL: drámai körülmények után jutott tovább a Winnipeg

Amerikai sportok
6 perce

NHL: Rantanen triplájával továbbjutott a Stars

Amerikai sportok
Tegnap, 7:52

NHL: egyenlített a St. Louis, hetedik meccs dönt a párharcban

Amerikai sportok
2025.05.03. 07:43

NHL: hetedik meccs dönt a Colorado–Dallas párharcban

Amerikai sportok
2025.05.02. 07:37

NHL: továbbjutott a Capitals és a Panthers, előnyben a Jets

Amerikai sportok
2025.05.01. 09:31

Visszavonult a Tripla Arany Klub egyetlen finn hokisa

Jégkorong
2025.04.30. 10:10

A Carolina az NHL rájátszásának első továbbjutója – videók

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:36

NHL: a Pittsburgh menesztette a kétszeres bajnok edzőt

Amerikai sportok
2025.04.29. 07:44
Ezek is érdekelhetik