Hoki: Majoross a nemzetközi szövetség edzői bizottságában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 13:40
Majoross Gergely személyében magyar tagot választottak be a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) edzői bizottságába.

A jegkorongblog.hu csütörtöki tájékoztatása szerint kétciklusnyi szünet után állítottak fel ismét önálló edzői bizottságot nyolc taggal, a testület elnöke Tom Renney, a Kanadai Jégkorongszövetség vezetője. jegkorongblog.hu csütörtöki tájékoztatása szerint kétciklusnyi szünet után állítottak fel ismét önálló edzői bizottságot nyolc taggal, a testület elnöke Tom Renney, a Kanadai Jégkorongszövetség vezetője.

Majoross Gergely elmondta, hogy a magyar szövetség (MJSZ) ajánlotta őt erre a tisztségre:

„Sokkal inkább a magyar hoki és az MJSZ számára kiemelkedő eredmény, hogy magyar edző került ebbe a bizottsága, mintsem az én személyes sikerem. Azt gondolom, ez az elmúlt évek fejlődésének egyfajta elismerése. Meg kell köszönnöm az első számú munkaadómnak, a MAC Budapest vezetőségének, hogy elnézi nekem ezt az alkalmankénti hiányzást, és támogatja részvételemet ebben a munkában” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy december elején tartják az első bizottsági ülést.

Majorossal együtt már három magyar dolgozik az IIHF munkacsoportjaiban. A négyéves ciklusokban dolgozó bizottságok közül a nőit továbbra is Kolbenheyer Zsuzsanna vezeti, aki az IIHF elnökségének is tagja. Kovács Zoltán a létesítményfejlesztésért felelős bizottságban tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Az új sorozatból mindenképpen profitálhat a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.10.10. 10:04

Jégkorong NEK: a norvégokkal kezdenek a mieink

Jégkorong
2025.10.09. 14:15

Majoross a jégkorong NEK-ről: jót tesz egy szervezettebb versenysorozat

Jégkorong
2025.10.06. 19:36

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
2025.09.30. 11:58

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

„Rögtön gyomorideg, levert minket a víz” – hokisaink azt hitték: vicc, hogy vezetnek a kazahok

Jégkorong
2025.05.20. 19:25

Majoross Gergely: Se érzelem, se energia nem maradt senkiben a torna végére

Jégkorong
2025.05.20. 06:31

Majoross Gergely: Svájc ellen szembe jött a realitás

Jégkorong
2025.05.19. 06:33
Ezek is érdekelhetik